Nem ért célt a politikai támadás
Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást a Vállalkozók Pártjának elnöke, Herman István ellen.
Dátum: 2008-07-07 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:51.562213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csalás vétsége miatt indított eljárást 2007 novemberében a Vállalkozók Pártjának elnöke, Herman István ellen a rendőrség. A vád szerint a politikus 100 ezer forintnyi összeget jogosulatlanul vett fel a banktól, mellyel nem tudott elszámolni.
A feljelentést Balogh Tibor tette, akit 2001-ben alapszabály megszegése miatt zártak ki a pártból. Érdekesség, hogy Balogh ennek ellenére a feljelentést 2006-ban arra hivatkozva tette meg, hogy ő is a párt tagja.
Herman István a fidesz.hu megkeresésére elmondta, az ügyészség az összegyűjtött bizonyítékok alapján a nyomozást megszüntette, miután bűncselekményt nem állapítottak meg. A részletekről szólva úgy fogalmazott, a felvett összeget a párt posta-, telefon- és internet hátralékainak kifizetésére fordította.
A pártelnök nyilvánvaló politikai támadásnak értékelte a feljelentést. A kizárt Balogh Tibor 2007 decemberében az időközi tiszalöki polgármester választáson függetlenként indult a jobboldal közös jelöltje ellen.