Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Euróbevezetés: Szóban már megvan a terv első változata


Dátum: 2008-07-08 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:00:57.757418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elkészült az euró bevezetésének technikai feltételeit rögzítő Nemzeti Átállási Terv első változata, amelyet társadalmi vitára bocsátanak az ősszel.

A nemzeti átállási terv első változatának elkészültét Veres János pénzügyminiszter, a Nemzeti Euró Koordinációs Bizottság elnöke és Simor András, a jegybank elnöke, a bizottság társelnöke közösen jelentette be hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

A jegybank elnöke és a pénzügyminiszter hangoztatta: Magyarország egy ütemben vezeti majd be az európai közös pénzt, vagyis ugyan még nincs eldöntve a bevezetés céldátuma, de az adott év január elsején az euró számlapénzként és készpénzként is egy időben jelenik meg az országban.

Kapcsolódó elemek