Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EB letörné a háztartási gépek standy-fogyasztását

Az Európai Bizottság (EB) jelentősen spórolna a háztartások áramfogyasztásán: 2010-ig az elektronikus készülékek készenléti üzemmódban (standby) legfeljebb egy wattot fogyaszthatnának, 2013 után pedig még ezt is megfeleznék.


Dátum: 2008-07-08 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117427
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:11.961073, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendelkezést, amint azt az EB kedden bejelentette, a tagállamok is elfogadták, már csak az Európai Parlament jóváhagyására vár. Az EB kétfajta értékkel számol. A standby mellett figyelembe veszi a készülékek kijelzőjét, amely több áramot igényel. Ezt 2010-ben két wattra, 2013-ban szintén annak felére szorítanák le.

Az EB becslése szerint ily módon az EU-ban 2020-ig annyi energiát takarítanak meg, amely megfelel Dánia egy évi teljes áramfogyasztásának. Ennek következtében évente 14 millió tonnával kevesebb széndioxidot bocsátanak ki.

Brüsszeli várakozások szerint a rendelet további haszonnal is jár, hiszen a (már rendelkezésre álló) környezetbarát technológia az EU-n kívül is elterjedne a televíziókon, mikrohullámú sütőkön, komputereken.

Kapcsolódó elemek