Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Helyén van a gyülekezési törvény

A gyülekezési törvény módosításának csak akkor van értelme, ha egyszerűsödik a rendezvények, tüntetések bejelentésének módja - mondta az InfoRádióban az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának fideszes tagja. Balsai István volt igazságügyi miniszter szerint az Alkotmánybíróság azon döntése, amely a spontán gyülekezés védelmét mondta ki, helyre teszi az 1989-ben elfogadott gyülekezési törvényt.


Dátum: 2008-07-09 09:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:17.242568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy szakértő egyszer azt mondta, hogy eddig a döntésig ez volt Európa legszigorúbb gyülekezési törvénye, ez volt a legkevésbé jogállami az európai példákhoz képest. Most ez helyre került - értékelte az InfoRádió Aréna című műsorában az Országgyűlés Alkotmányügyi Bizottságának fideszes tagja az Alkotmánybíróság azon májusi határozatát, ami a spontán gyülekezés védelmét mondta ki, és azt, hogy a gyülekezési jogot a bejelentési kötelezettség korlátozhatja.

Balsai István szerint a döntés előtt számos rossz példa volt arra, hogy békés emberek gyűlését a hatályos gyülekezési jog szerint fel kellett oszlatni. A volt igazságügyi miniszter az őszödi beszéd utáni spontán tüntetést hozta fel példának.

A fideszes politikus az MSZP azon javaslatáról, miszerint egyeztetni kell a gyülekezési törvény módosításáról, elmondta: az elmúlt évek során 3 igazságügyi miniszter tűzte ki ezt célul.

Hozzátette: általában egy csomagot tesznek le, amiben ha lenne is megfontolható elem, azért nem tudják azt elfogadni, mert a javaslatcsomagban vannak olyan részek, amivel nem tudnak egyetérteni, például hogy 22 óra után nem lehet hangoskodni.

Ennek semmi köze az éppen hivatalban lévő igazságügyi miniszterhez, mert ez inkább a rendőri vezetők jogalkotása - véli a politikus.

Kapcsolódó elemek