Észak-Magyarország: Veszélyben az InterCityk
Információk szerint megszűnnek az úgynevezett kör-IC-k, így az InterCity vonatok csak a főváros és Miskolc között közlekednének, nem lenne közvetlen folytatásuk Szerencsen át Sátoraljaújhelyig - írta szerdai számában az Észak-Magyarország.
Dátum: 2008-07-09 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117446
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:17.837657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Májer János, Tokaj polgármestere, a Tokaji Többcélú Kistérségi Társulás elnöke úgy nyilatkozott, hogy az elmúlt napokban olyan információk jutottak tudomásomra, amelyek ha valósak, akkor azok aláássák a kistérségi közlekedési egyeztető fórumok intézményét, kárt okozva a magyar és a nemzetközi utazóközönségnek, nem beszélve a zempléni vonzáskörzetben élő állampolgároknak.
A korábban kistérségi szinten megtartott menetrend-egyeztetéseken a MÁV-START Zrt.-t képviselő tisztviselők kijelentették, hogy az elkövetkező időszakban a cég fenn kívánja tartani a kör-IC-ket változatlan formában és menetsűrűséggel, azóta azonban a közlekedési társaságnál információk szerint elrendelték, készüljön előterjesztés ezek megszüntetésére, mert ezen járatok okozzák a MÁV hálózatán a késéseket.
A tokaji polgármester ezért levélben fordul a vasúttársaság vezetéséhez, amelyben kéri, hogy a zempléni térségben élő százezer ember nevében, járjanak el a kétóránként közlekedő kör-IC-k megőrzése érdekében - olvasható a napilapban.