Nem várható semmi jó az egészségügyben
Nem várható semmi jó az elkövetkező időszakban mindaddig, míg az egészségügyből kivont forrásokat nem pótolják vissza - jelentette ki reagálásában Pesti Imre.
Dátum: 2008-07-09 17:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:25.533820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Székely Tamás egészségügyi miniszter mai sajtótájékoztatóján vázolta azokat a fő pontokat, melyek mentén az egészségügy átalakítását képzeli el a kormány. Ezek az egészségi állapot javítása, a biztosítottak esélyegyenlősége, valamint a források ésszerű felhasználása. A sajtótájékoztatón több fontos témakört is érintettek. Pesti Imre ezekre is reagált. A népegészségügyi program megerősítéséről és a szűrésekről a fideszes politikus kifejtette: az idei évre vonatkozó költségvetésben jelentős forrásokat vontak el a népegészségügyi programokból. Mivel a szakminiszter nem kért plusz pénzt a kormánytól, így nem is látható, hogy többet költenének a programra. A Nemzeti Szakmai Programok kapcsán Pesti Imre szintén elmondta, hogy erre sem kér a szakminisztérium plusz pénzt, így nem tudható, hogy milyen programokra lesz forrás.
Az egészségügyi miniszter mai sajtótájékoztatóján érintette a háziorvosi rendszert. Pesti Imre hangsúlyozta: a vizitdíj megszűnése után a kormány valamit visszapótolt, ám kevesebbet. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy hamarosan 3200 családorvos fog hiányozni a rendszerből, mivel az orvosok egyharmada 60, kétharmada 50 év feletti. Az orvosok Magyarországon nem a háziorvoslás felé fordulnak, hanem az országot igyekeznek elhagyni - tette hozzá.
A járóbeteg-szakellátás fejlesztésére a kormány már korábban dolgozott ki programot, ám mindezt a mai napig nem vezették be. Pesti Imre hangsúlyozta, hogy 2007-ben úgy vezették be a drasztikus kapacitáscsökkentést, hogy közben a járóbeteg szakellátást nem fejlesztették.
A fekvőbeteg-szakellátást is fejlesztené a kormány, azt tervezik, hogy nem lesz ágyszámcsökkenés. A fideszes politikus ezzel kapcsolatba elmondta: az aktív és a krónikus ágyak elosztása nem volt sikeres, az aktív ágyakból hiány, a krónikus és rehabilitációs ágyakból pedig úgy tűnik, hogy többlet van. Szükség volna átcsoportosításra - tette hozzá a Fidesz egészségpolitikusa. Pesti Imre leszögezte: a mai rendszer egyik legnagyobb hibája a volumenkorlát, ám a miniszter nem mutatott szándékot ennek megváltoztatására.
Nem túl biztató jövő, amit felvázolt a miniszter - húzta alá a fideszes képviselő. Nem beszéltek a kórházak gazdasági helyzetéről, a volumenkorlát eltörléséről, a feladatok és a források összehangolásáról, kapacitásbővítésről, az aktív és krónikus ágyak helyzetének rendezéséről, a kórházak adósságáról, és nem derül ki, hogy honnan lesz forrás a népegészségügyi programokhoz - fejtette ki Pesti Imre. A szakpolitikus szerint a korábban elvont összeget pótlása nélkül nem javítható a magyar egészségügyi ellátás.
Székely Tamás egészségügyi miniszter látja az egészségügy súlyos problémáit, azonban vagy nincs lehetősége vagy nincs szándéka változtatni rajtuk. Nem várható semmi jó az elkövetkező időszakban mindaddig, míg az egészségügyből kivont forrásokat nem helyezik vissza - húzta alá Pesti Imre.
A fideszes politikus kijelentette: a kormánynak kötelessége elszámolni azokkal a forintokkal is, amelyeket a regionális pénztárak létrehozására, illetve vezetőik díjazására, és kommunikációra költött.