Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óvatosan a terjeszkedő államok befektetési alapjaival!

Politikai körültekintést és óvatosságot kell tanúsítania az Európai Uniónak a független állami befektetési alapokkal kapcsolatban - mondta Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő az EP e témáról folytatott strasbourgi vitájában.


Dátum: 2008-07-10 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:27.504498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus közleményében beszámolt, a vitában emlékeztetett arra: a független állami befektetési alapok intézménye évtizedek óta létezik ugyan, ám most új helyzetet teremt, hogy ezt az eszközt diktatórikus vagy imperialisztikus államok stratégiai térnyerésre használják, egyebek közt Közép-Európában és Afrikában. Felhívta a figyelmet arra, hogy a volt szovjet érdekövezetből tőkeszegény tagállamok léptek be az európai versenyarénába, és ezeknek a stratégiai vállalatai, illetve egész szektorai jóval kiszolgáltatottabbak a külső tőkebehatolással szemben, mint a régi uniós tagállamokéi.

Hatalmas állami tőkealapok jelennek meg diktatórikus vagy imperialisztikus államok kezén, amelyek vagy Közép-Európában vásárolnak stratégiailag fontos cégeket - mint Oroszország -, vagy a világ korlátozottan rendelkezésre álló nyersanyagkészleteiben kezdtek el tudatos vásárlásokat, mint például Kína Afrikában. Ezért a nemzetközi helyzet instabilabbá válhat - vélekedett Becsey Zsolt.

A néppárti képviselő ezért nem tartja elegendőnek tartja a brüsszeli bizottság által javasolt lépéseket, miszerint gondoskodni kell ezeknek az állami befektetési pénzalapoknak az átláthatóságáról és a befektetési lehetőség kölcsönössé tételéről, valamint hogy a nemzetközi szervezetekben kezdődjenek tárgyalások a kérdéskörre vonatkozó "viselkedési kódex" kialakításáról.

Becsey szerint ezen túl az Európai Uniónak el kell fogadnia bizonyos stratégiai iparágakban a befektetések korlátozását nemzetbiztonsági okokból. Ehhez olyan közös szabályokat kell kialakítani, amelyek nem adhatnak lehetőséget visszaélésre - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek