Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Segítségre váró edelényiek

Alszámlát nyitott a Borsod megyei Edelény önkormányzata a hétfő esti viharkárok rendezésére felajánlott adományoknak - olvasható a csütörtöki Észak-Magyarországban.


Dátum: 2008-07-10 09:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117497
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:33.325843, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A városnak már a vihar óta eltelt két nap alatt is komoly kiadásai keletkeztek a károk felszámolása miatt. Gyorssegélyben részesítettek öt olyan - egyébként nem roma - tulajdonost, akiknek a háza a legnagyobb károkat szenvedte el. A biztosítótól a kártérítésre még várni kell, ugyanakkor a helyreállítással nem késlekedhetnek.

Molnár Oszkár keddi levelének kapcsán - amelyben segítséget kért a kormánytól - Gyenesei István önkormányzati miniszter azt ígérte, amint megkapják a pontos kimutatást a viharkárokról, azonnal intézkedik a két romatelep károsultjai számára gyorssegély kiutalásáról, valamint a kormány számára előterjesztést készít a költségvetés terhére nyújtandó támogatásról - írta a napilap.

Kapcsolódó elemek