Útlevelet követeltek, majd büntettek az osztrák rendőrök
Útlevél hiányára hivatkozva büntettek meg az osztrák rendőrök egy soproni házaspárt a határ közelében. Személyi igazolványukat ugyan felmutatták, de azt nem fogadták el, hazatoloncolták őket. A házaspár az osztrák nagykövetségtől kér magyarázatot a történtekre.
Dátum: 2008-07-10 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:37.749690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vásárolni induló házaspárt a soproni határátkelő után Cinfalvánál (Siegendorf), a régi cukorgyár és a benzinkút között állították meg az osztrák rendőrök, akik az érvényben lévő szabályok ellenére útlevelet követeltek rajtuk. Mivel az nem volt náluk, megbüntették őket 50 euróra. A házaspár fizetett, mert elmondásuk szerint a rendőrök kifejezetten fenyegetően léptek fel.
"Az intézkedés miatt 30 perces várakozásra kényszerítettek, az iratainkat pedig visszatartották mindaddig, míg Magyarország irányába nem fordultam az autónkkal. Tehát szabályosan hazatoloncoltak bennünket" - mondta el a megyei napilapnak a családfő.
A férfi egyébként új típusú személyazonosságival rendelkezik, feleségének régebbi van, de ez idáig nem volt probléma miatta. A büntetőcédulán a büntetés okaként az osztrák hatóságok az eljárás megnehezítését jelölték meg.