Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Advertum újabb ügye

Egy debreceni és egy miskolci rádió műsorszolgáltatási szerződését azonnali hatállyal felmondta koncessziósdíj-tartozásuk miatt a médiahatóság, míg egy nyíregyházi adó esetében nem kapott többséget ez a kezdeményezés; mindhárom médiumban résztulajdonos az Advertum Kft.


Dátum: 2008-07-10 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:01:40.383031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ügyet "hetek óta tologattuk" - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja, hozzátéve, a mindhárom adót üzemeltető MTC-Jonatán Kft. "hatalmas díjtartozást" halmozott fel a médiahatósággal szemben. Közlése szerint a cég harmadik, Nyíregyházán működő rádiójának műsorszolgáltatási jogosultságát csupán egy hétre függesztették fel.

A testületi tag elmondta: a szerdai ülésen tárgyalták azon kezdeményezését is, hogy kérjenek tájékoztatást a kormánytól és a pénzügyminisztériumtól arról a május végi kormányhatározatról, amely - címe szerint - "a labdarúgás szervezeti és infrastrukturális feltételeinek javítását szolgáló hitelfelvételt kapcsolódó állami kezességvállalást" nyújt az Advertum Kft.-nek, 5,2 milliárdos összegre. Elmondta, többséget kapott, hogy érdeklődjenek arról, "pontosan milyen országos médiarendszer kiépítésére és működtetésére keletkezik kötelezettsége az Advertum Kft.-nek".

Kapcsolódó elemek