Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Papandreu biztosítja Ankarát az EU segítségéről

Jeórjiosz Papandreu görög külügyminiszter csütörtök este biztosította Törökországot az Európai Unió segítségéről az iraki háború kihatásainak kezelésében, de óva intette a térségbeli katonai szerepvállalástól.


Dátum: 2003-03-21 09:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:35.867193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU-elnökséget jelenleg ellátó Görögország külügyminisztere - aki a brüsszeli csúcs Irakkal foglalkozó első napjának végén nyilatkozott - elismerte, hogy az iraki konfliktus súlyosan érintheti a török gazdaságot, és menekültekkel áraszthatja el az országot, és kifejezte az EU segítőkészségét ezek megoldásában. Ugyanakkor nyomatékosan kérte Ankarát, hogy tartózkodjon a katonai műveletektől a térségben.

- Törökország EU-tagjelölt, és van jövője Európában - mutatott rá Papandreu, aki jelezte: az unió nem akarja, hogy az iraki konfliktus problémákat idézzen elő. Az iraki vagy a törökországi kurd közösségben mély sérelem keletkezhet, ami feszültségekhez vezethet a török társadalomban is, és megzavarhatja a politikai reformok folyamatát - fejtegette az AFP szerint.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek