Hitelesség, konszolidáció, versenyképesség, euró
Október végére készül el a Fidesz új gazdasági programja. A Magyar Hírlap úgy tudja, tizenkét albizottság dolgozik a tervezeten, amelynek a "lelke" a tavaly elfogadott Erős Magyarország program. A párt nem készül sokkterápiára, sokkal inkább a növekedési motorokat szeretnék beindítani. A fókuszban a munkahelyteremtés áll.
Dátum: 2008-07-12 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:00.743868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Erős Magyarországnál jóval több részletet tartalmazó gazdasági programot tesz le az asztalra ősszel a Fidesz. A tavaly jóváhagyott alaptézisek - a kis- és közepes vállalkozások megerősítése, a hazai munkaerőpiac élénkítése, az állami fejlesztési célprogramok beindítása, a kutatás-fejlesztés serkentése, a gazdák hiteltartozásának átütemezése, családi gazdaságok feltőkésítése, a családi adókedvezmény visszaállítása - továbbra is hangsúlyosak maradnak.
Tizenkét albizottság dolgozza ki a legnagyobb ellenzéki párt javaslatcsomagját, Matolcsy György volt gazdasági miniszter vezetésével. A fő területekre - munkaerőpiac, költségvetés, szociális ügyek, euróbevezetés - olyan szaktekintélyeket kért fel a Fidesz, akiknek több évtizedes tapasztalatuk van. Például Szapáry György, az MNB volt alelnöke is részt vesz a munkában, aki egyúttal - a Fidesz részéről - a nemzetközi gazdasági kapcsolatok felelőse. A külföldi befektetőkkel Járai Zsigmond volt MNB-elnök és csapata tárgyalt: a Magyar Hírlap értesülése szerint az erről szóló összefoglaló már el is készült.
Varga Mihály volt pénzügyminiszter a gazdaságpolitikai kabinetet irányítja. A Fidesz alelnöke a napi gazdaságpolitikai ügyeket is "viszi". E kabinethez tartozik az adórendszer átalakítása, s az euróbevezetés előkészítése is. Utóbbira létrehoztak egy munkacsoportot is. A szakértőkből álló testület úgy tartja, 2016-2017 előtt nem lehet hazánkban áttérni az uniós fizetőeszközre.
Valószínűleg a Fidesz új tervében szerepel majd az egykulcsos személyi jövedelemadózási javaslat. Ám az adópolitika hangsúlyos eleme lesz a családok támogatása is. Hogy mindez hogyan működne, és hogy a kulcs mekkora lenne - 15-20 százalékos mértékről szereztünk tudomást -, az ősz folyamán kiderül. A legnagyobb ellenzéki párt nem készül sokkterápiára, inkább a gazdasági növekedés motorjait szeretné beindítani, hogy élénküljenek a beruházások, és új munkahelyek létesüljenek. Varga Mihály annyit árult el, hogy a kormányváltás után az első lépés az állapotfelvétel, a leltár elkészítése lesz. "Nem tudjuk, milyen helyzetben van pontosan az ország" - mondta a Magyar Hírlapnak a Fidesz alelnöke. A volt pénzügyminiszter kifejtette azt is, hogy a Fidesz jövendő kormányzására nézve az egyik eligazítási pont az 1998-2002 közötti kormányzati időszak, a másik pedig a fent említett Erős Magyarország program. "Ezekből lehet látni, hogy a Fidesz milyen szellemben és irányban kormányozna. Négy fontos irány van: a hitelesség, a konszolidáció, a versenyképesség és az euró bevezetése" - mondta a politikus.