Szentesi iskolaigazgatók kálváriája
Az életveszélyes fenyegetések ellenére is elkezdte a munkát a szentesi Zsoldos Ferenc Szakközépiskola élére június közepén kinevezett igazgató. A Szentes másik középiskolájának vezetésével megbízott tanárnő nem írta alá munkaszerződését, valószínűleg a személye ellen indított támadások miatt.
Dátum: 2008-07-12 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117597
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:02.477119, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem írta alá munkaszerződését a szentesi Horváth Mihály Gimnázium frissen kinevezett igazgatója, ezért a megyei közgyűlés visszavonta kinevezését, és új pályázatot ír ki a posztra. A testület június 19-én döntött valamennyi intézményvezető személyéről, s a Zsoldos Ferenc Szakközépiskola élére Pintér Etelkát, a Horváth Mihály Gimnáziuméra Magyar Lászlónét nevezte ki. Negyvennyolc órával az ellenzéki vezetésű közgyűlés döntése után a szocialista-szabad demokrata irányítású városban már néhány százan tüntettek az új igazgatók ellen. A közgyűlésben kisebbségben lévő MSZP-SZDSZ-frakció sem támogatta a két új intézményvezető megválasztását. Magyar Lászlóné kinevezésének visszavonása után Kozma József, a szocialista-liberális képviselőcsoport vezetője azt mondta, a pályázat rosszul volt előkészítve, a közgyűlés nem mérlegelt megfelelően a vezető kiválasztásánál, így nem tehettek mást, visszavonták a döntést.
"Számos rémhír kapott szárnyra Szentesen: hogy nem kaptak a pedagógusok fizetést, hogy megállt a munka a vezetőváltás miatt. Ezek rosszindulatú híresztelések" - mondta lapunknak Kovács Kálmán, a Csongrád Megyei Közgyűlés KDNP-s alelnöke. A megbízott igazgató kiválasztásáig és az új pályázat kiírásáig a két igazgatóhelyettes irányítja a gimnázium szakmai munkáját. Kovács Kálmán megjegyezte, hogy a Zsoldos Szakközépiskola élére kinevezett Pintér Etelka több életveszélyes fenyegetést kapott, ezért először úgy döntött, hogy megválasztása ellenére sem veszi át az intézmény vezetését. Végül még egyszer átgondolta az egészet, és elkezdte a munkát, igaz, azóta is naponta kap gyalázkodó üzeneteket. Az alelnök elmondta, hogy Magyar Lászlónénak szintén július elsejétől szólt a kinevezése, de nem vette fel a munkát. A héten, szerda délelőtt tárgyalt a közgyűlés elnökével szerződése feltételeiről, majd délután négy óráig gondolkodási időt kért. Végül nem fogadta el megbízatását. Kovács Kálmán nem tudja, hogy miért döntött így az igazgató.
Lapzártánkig nem sikerült elérnünk Magyar Lászlónét, azonban úgy tudjuk, nagyon megviselte, hogy tiltakozó akció kezdődött ellene a városban, s még az esélyt sem adták meg neki, hogy munkájával bizonyítsa szakmai rátermettségét.
Magyar Lászlóné alig másfél éven belül már a harmadik igazgatója volt - illetve lett volna - a Horváth Mihály Gimnáziumnak. Két elődje közül az egyik egy hétig, a másik megbízott vezetőként egy évig vezette az iskolát.
"Az igazgatóválasztás kálváriája hátterében a 2006 óta tartó politikai küzdelem áll, amelyet a szocialista-szabad demokrata vezetésű szentesi városvezetés vív a legutóbbi választásokon polgári többségűvé vált megyével" - mondta lapunknak Halmai László, a Fidesz helyi választókerületi elnöke. Mint mondta, Szentes Makóval együtt a korábban baloldali többségű megyei közgyűlés legfőbb bástyájának számított, a legutóbbi választásokon azonban pozíciójuk erősen meggyengült. És a gimnázium tanárainak egy része is bekapcsolódott a Szentest irányító MSZP-s politikusok oldalán az iskolafenntartó megyével szembeni háborúba. A pedagógusok egy csoportja, "felszabadító frontba" tömörülve, a 2007-es intézmény-összevonások előtti állapotot akarja visszaállítani. Attól tartanak, az igazgatóváltással elveszthetik a korábban szerzett privilégiumaikat, és ellenzik, hogy fenntartóként a megye új pedagógiai programot képviselő intézményvezetővel teljesítménykényszert vezessen be az iskolákban.