Újabb elherdált lehetőség?
A 2011-es magyar EU-elnökség előtt a Fidesz azt javasolja, hogy az Országgyűlés hároméves költségvetést fogadjon el, amely rögzíti a felhasználható európai és hazai forrásokat, biztosítja az átláthatóságot, az ellenőrizhetőséget - hangzott el Pelczné Gáll Ildikó és Nógrádi Zoltán a vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-07-13 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:08.782930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemrég látott napvilágot az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kritikus jelentése. Az ÁSZ-jelentés szerint a kormány áttekinthetetlen hatalmi struktúrát hozott létre, ami néhány ember kezében összpontosul, és nem valós fejlesztési igényeket elégítenek ki. A számvevőszék azt is megállapítja, hogy nincs meg a törvényi háttere a fejlesztéspolitikának. Pelczné Gáll Ildikó ezzel kapcsolatban kifejtette: egy 2005-ös országgyűlési határozat kijelölte azt a személyt, akinek el kellett volna készítenie a törvényi hátteret, ám ez elmaradt, helyette szokás szerint rendeletekkel szabályoz a Gyurcsány-kormány. Az ÁSZ szerint ez a rendszer nem képes kezelni a szabálytalanságot, nem tudja kizárni a visszaéléseket, a korrupciót és nehézkes a források felhasználásának követése. Pelczné Gáll Ildikó beszélt arról is, hogy a kormány saját népszerűsítésére használja az uniós forrásokat, kampányt kampány követ.
Az alelnök leszögezte: a Fidesz azt szeretné, hogy a 2011-es magyar EU-elnökségre való felkészítés átlátható lenne, kikerülne a kormányzat költségvetési trükkjeinek köréből, ezért párt hároméves költségvetés elfogadását javasolja az elnökséget megelőző években. Ez rögzíti a felhasználható uniós és hazai forrásokat, biztosítja az átláthatóságot és az ellenőrizhetőséget. A Fidesz azt kéri a parlamenti pártoktól, támogassák törvényjavaslatukat - mondta Pelczné Gáll Ildikó.
Nógrádi Zoltán a súlytalannak nevezte a jelenlegi kormány EU-s politikáját, mely sokszor csak annyiban merül ki, hogy hogyan lehet az uniós pénzeket gyanús körülmények között elkölteni. A politikus emlékeztetett: a Fidesz képviselői támogatták és folyamatosan sürgették, hogy többpárti egyeztetés jöjjön létre az európai uniós elnökség stratégiai feladatairól, mely a nemzeti konszenzushoz adna megfelelő alapokat. A Külügyminisztérium bojkottálta az egyeztetést, így nem maradt más hátra, mint az, hogy a Fidesz ellenzéki pártként összeállítson egy törvénytervezetet, amely a magyar EU-elnökségre való felkészülés pontos feladatait, költségvetési hátterét rögzíti 3 évre, és a költségvetési keret felhasználására vonatkozóan pedig ellenőrzési hátteret nyújt - fogalmazott a szakpolitikus. A törvénytervezetben az ÁSZ féléves ellenőrzési lehetőséget kapna, megvizsgálandó, hogy ezen költségvetési forrásokkal hogyan sáfárkodik a kormány - tette hozzá.
A törvényjavaslat rögzíti a hároméves költségvetés elkészítésén túl az EU-elnökséggel kapcsolatos stáb kiválasztásának, képzésének feladatait, azokat a hazai és külföldi infrastrukturális fejlesztéseket, amelyekre szükség van, valamint a logisztikai, biztonságpolitikai feladatokat. Meghatározták azokat a feladatokat is, amelyek olyan társfinanszírozási konstrukciókhoz kapcsolódnak, mint például a szponzorálás. Kitér a javaslat a pénzfelhasználás ellenőrzésére is, továbbá tízszázalékos tartalékkeret képzését írja elő a költségvetésben, valamint egyes az EU-elnökséghez kapcsolódó kormányrendeletek megalkotására is felhatalmazást ad ez a tervezet - részletezte Nógrádi Zoltán.
A törvényjavaslatot jövő héten nyújtja be a Fidesz az Országgyűlésnek.