Nyugdíjas hét a fővárosi állatkertben
Változatos programokkal és kedvezményekkel várja a nyugdíjasokat március 24-től 30-ig a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK). Az intézmény tájékoztatása szerint a nyugdíjasok kevesebb mint fél áron válthatnak belépőjegyet és ingyenesen látogathatják a Pálmaházat.
Dátum: 2003-03-21 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:37.072047, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden nyugdíjas látogatónak tombolajegyet is adnak, amelyekkel a pénteken 10 órakor tartandó sorsoláson értékes ajándékokat nyerhetnek a szerencsések.
A nyugdíjas héten tartandó programokat Persányi Miklós, a FÁNK főigazgatója és Pogány Judit színművésznő nyitja meg hétfőn délelőtt.
A nyugdíjasok a jövő héten minden délelőtt ingyenesen vehetik igénybe az Elektrovilit, az állatkert elektromos kisvonatát; kedden, szerdán és csütörtökön 10 órától a Barlang Mozi Kistermében az állatkerti állatorvosok tartanak előadást a kisállattartásról, állatorvosi problémákról és válaszolnak a kérdésekre.
Keddtől vasárnapig minden nap 11 órától állatkerti séta indul a főbejárattól, amelynek keretében állatkerti szakemberek vezetik körbe a látogatókat a kertben.
MTI - fidesz.hu