Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vihar tombolt Bogácson és térségében

Legalább száz embernek el kell hagynia otthonát a dél-borsodi Bogácson, ahol fákat csavart ki, házak tetőszerkezetét rongálta meg és villanyoszlopokat döntött ki a viharos erejű szél hétfőn.


Dátum: 2008-07-15 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:27.795460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője közölte: összeült a település képviselő-testülete, hogy összefogjanak a károk elhárításában. Pontos adatokat a testületi ülés után várhatóak a károkról. Korábban arról számolt be, hogy akik nem kaptak szállást ismerősöknél, rokonoknál, őket a helyi iskola tornacsarnokában helyezik el. A településen legalább száz épület sérült meg a viharban, a károk felmérése jelenleg is tart. A megyei katasztrófavédelem gondoskodott a takarók és lepedők szállításáról.

A viharban hárman sérültek meg: egy nő mellkas sérülést szenvedett, ugyanis a fából készült melléképületében tartózkodott, ahol rádőlt valami. Egy idős nőt egy lezuhanó palalemez sebesített meg, egy embert pedig a zivatarban megrémült kutya harapott meg. Hozzátette: a jéggel párosult zivatar miatt fák és villanyoszlopok dőltek az úttestre, valamint a házakra, a sérült tetőszerkezeteket befedik fóliával.

Gyorssegélyeket oszt a dél-borsodi Bogács képviselő-testülete, miután hétfő kora délután vihar pusztított a településen - mondta Verhóczki Sándor polgármester az MTI-nek. A polgármester elmondta, hogy a felmérések szerint mintegy háromszáz ház sérült meg, némelyikben 20-30 ezer forintos, de akad olyan is, amelyikben milliós kár keletkezett. Lakásonként 20 ezer forint gyorssegély kiosztásáról döntött a testület, illetve azok elhelyezéséről, akiknek éjszakára el kellett hagyniuk otthonaikat.

Kapcsolódó elemek