EKF 2010: a csúszás borítékolható Pécsett
Nincs nyári szünet a pécsi Európa kulturális fővárosa (EKF) 2010-es programsorozat előkészítő munkáiban. Igaz, az eddig elfecsérelt idő már semmiképpen sem hozható be, a beruházás megvalósítása biztosan csúszik.
Dátum: 2008-07-15 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117697
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:33.050683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A néhány hónapja kinevezett művészeti tanács gőzerővel dolgozik az Európa kulturális fővárosa programokon. Egyre-másra dolgozza ki javaslatait, és terjeszti a bizottságok elé megvalósítási terveit. Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese örömmel látja a sürgés-forgást, hurráoptimizmusra viszont nem lát okot.
"A város szocialista vezetői végre belátták, hogy nem szabad tovább tétlenkedni, egymásra mutogatni, hanem cselekedni kell, mert minden elfecsérelt perc duplán, de inkább triplán megbosszulja magát" - mondja.
Az üresjáratok eldöntötték a nagy kiállítótér sorsát: a beruházást törölték a megvalósítandó tervek közül. Több hónapot késik a Zsolnay negyed kialakítása is. De jó néhány hónapos csúszással lehet számolni a tudásközpont, azaz a 21. századi könyvtár és a koncertterem megvalósításánál is, az építkezés a legjobb esetben is csak az ősszel kezdődhet el. A frakcióvezető-helyettes elmondta, két hónapja még azt állította a város vezetése, hogy a koncertterem megépítésénél kétmilliárd forintot spórol úgy, hogy tizenötezer négyzetméter helyett tizenegyezret építtet, és nem lesz az épületben mélygarázs. "Ezzel szemben most ott tart az ügy, hogy a tervezett kurtítással is csupán alig egymilliárdot tudunk spórolni, mert a város vezetői a módosításkor nem számoltak olyan költséggel, mint például a csaknem kétszázmilliós koncertorgona, amely nélkül nevetséges lenne, illetve akár magtár is lehetne a koncertre kialakítandó terem."
Hoppál Péter szerint a város szempontjából létfontosságú lenne a programsorozat mind jobb kulturális és turisztikai kiaknázása, hiszen azzal, hogy eddig mintegy harmincmilliárd az adósságuk, jelenleg a jövőjüket élik fel. Ha a befektetés hosszabb távon nem térül meg, csődbe mehet a város.
"Úgy látom, a felhalmozott adósság miatt és a további munkák sikeres kivitelezéséhez elengedhetetlen a kormányzat pénzügyi segítsége is - mondta. - Ebben a kérdésben viszont pesszimista vagyok, mert úgy tűnik, a kormánynak sokkal fontosabb kérdés a Tubesre tervezett lokátor megépítése, mint az EKF által felhalmozott városi adósság rendezése."