Levél Habis Lászlónak, Eger polgármesterének
Orbán Viktor a Fidesz mai elnökségi ülése után levelet küldött Habis Lászlónak, Eger város polgármesterének.
Dátum: 2008-07-15 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117708
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:36.162649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Levelében a Fidesz elnöke az elmúlt fél év egyik legfontosabb történésének nevezte az egri és a Heves megyei emberek elszánt küzdelmét a Markhot Ferenc Kórház megvédése érdekében.
A levelet az alábbiakban szó szerint közöljük:
Habis László
polgármester
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata
Budapest, 2008. július 15.
Tisztelt Polgármester Úr!
A Fidesz politikájának mindig is egyik sarokpontja volt az egészségügy megvédése a kormányzati ámokfutástól, amely miatt kórházak zárnak be, osztályok sodródnak csődközelbe, orvosok, egészségügyi dolgozók és betegek kerülnek bizonytalan, kiszolgáltatott helyzetbe.
A Fidesz a kezdetektől fogva elutasítja azt a kormányzati szándékot, amely tág teret akar nyitni az egészségügyben a profithajhászásnak és a nyakló nélküli privatizációnak. Erről szól a levelem mellékleteként megtalálható választmányi határozatunk, és ezért is küzdöttünk a szakmai szervezetek, a betegszervezetek, a kamarák és a szakszervezetek oldalán az egészségbiztosítás privatizációja ellen, és tettük világossá: a magántőkének csak szakmai alapon, szigorú korlátok mellett, a közösségi tulajdon többségben maradása esetén van helye az egészségügyben.
Tisztelet illet tehát minden olyan helyi kezdeményezést és mozgalmat, amely szembeszáll a hatalmi önkénnyel, és az ott élő emberek érdekében mindent megtesz a helyi kórház és más egészségügyi intézmények megmentése érdekében.
A Fidesz elnöksége legutóbbi ülésén számba vette az elmúlt fél év legfontosabb történéseit, amelyek között méltán szerepelt az egri és a Heves megyei emberek elszánt küzdelme a Markhot Ferenc Kórház megvédése érdekében. Büszkék vagyunk arra, hogy Önök a kórház orvosaival, dolgozóival összefogva bátran kiállnak választóikért.
Munkájukhoz és az egri polgárokkal közösen folytatott küzdelmükhöz további sok sikert és kitartást kívánok.
Barátsággal:
Orbán Viktor
* * *
A FIDESZ Országos Választmányának határozata
2007. szeptember 1.
A Fidesz Országos Választmánya szombati ülésén az alábbi, 13/2007. 09.01. sz. határozatot hozta:
1. A szocialista-szabaddemokrata kormány napról napra durvább és erőszakosabb eszközökkel és módszerekkel sérti meg az önkormányzatok alkotmányban rögzített jogát. Az egészségügyi intézmények pénzügyi forrásainak elvonása előrevetíti működésük ellehetetlenülését.
2. A Fidesz elutasítja a probléma megoldására irányuló kormányzati szándékot, azaz az üzleti, profitalapú, fizetős egészségügy kialakítását.
3. Az önkormányzatok ezt a célt csak erőiket egyesítve, egymással együttműködve, közös stratégiát alkalmazva érhetik el.
4. A Fidesz Országos Választmánya a közös stratégia alábbi pilléreit határozza meg:
- amennyiben az egészségügyi intézményeket gazdasági társasággá alakítják, garantálni kell, hogy a társaság tulajdonosa 100 %-ban önkormányzat lesz (ez alól kizárólag a kórházak dolgozóinak felkínált részesedés jelenthet kivételt);
- a gazdasági társasággá alakítás csak akkor lehet sikeres, ha olyan irányítási változással párosul, amely biztosítja a kórház hatékony működését;
- gazdasági társasággá alakulás esetén a dolgozók számára méltányos kollektív szerződést kell felkínálni;
- az önkormányzatok utasítsák el a bújtatott privatizáció formáit, beleértve a kórház működtetésének kiszervezését is;
- az önkormányzatok törekedjenek működésük hatékonyabbá, átláthatóbbá és olcsóbbá tételére, ezért kezdjék meg a szolgáltatások és beszerzések összehangolását;
- az önkormányzati tulajdon fenntartása, a működtetés bújtatott privatizációjának elutasítása, az orvos-szakmai területek önkormányzati működtetésének fenntartása mellett, illetve előfeltételeivel az önkormányzatok törekedjenek a kórházak és a piaci szereplők átlátható, hatékony és a betegek érdekeit szolgáló együttműködésére;
- a kórházakat és járóbeteg ellátásokat fenntartó Fidesz által támogatott önkormányzatok szeptember 30-ig hozzák létre az Önkormányzati Egészségügyi Egyeztető Fórumukat, amely garantálja az egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok közötti folyamatos együttműködést, valamint biztosítja a Fidesz egészségpolitikai elveinek és stratégiájának érvényesülését.
5. A Fidesz Országos Választmánya felszólítja a Szövetség által jelölt, illetve támogatott polgármestereket, megyei közgyűlési elnököket, önkormányzati képviselőket és képviselőcsoportokat, hogy az egészségügyi intézmények működtetéséről szóló döntéseiket a fenti stratégiának megfelelően hozzák meg.
Budapest, 2007. szeptember 1.