Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky nem emelheti a szemétdíjakat!

Nem újkeletű a hulladékégető ügyének rendezése. Budapestnek 1992 óta kellett volna megoldania a hulladékkezeléssel kapcsolatos problémákat. Az Orbán-kormány ennek érdekében 4,5 milliárd Ft-ot különített el a rákospalotai hulladékégető korszerűsítéséhez. A főváros vezetése tudatosan halasztotta a budapesti embereket súlyosan érintő probléma megoldását. A főváros mulasztásából eredő költségeket Demszky Gábor nem háríthatja át a budapesti polgárokra - áll a Fidesz - Magyar Polgári Párt Környezetvédelmi kabinetvezetőjének közleményében


Dátum: 2003-03-21 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8518
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:37.703897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Párt környezetvédelmi kabinetje minden fővárosi polgárt érintő fontos környezetvédelmi kérdésnek tekinti a rákospalotai hulladékégető ügyének megnyugtató rendezését.

A fővárosnak 1992. óta kellett volna megoldania a hulladékkezeléssel kapcsolatos problémákat, mindenek előtt a korszerű hulladékégetést. A polgári kormány a fővárossal létrejött együttműködési szándékának megfelelően 4,5 milliárd Ft-ot különített el a rákospalotai hulladékégető korszerűsítéséhez.

A főváros vezetése tudatosan halasztotta a budapesti embereket súlyosan érintő probléma megoldását. A Fidesz frakció környezetvédelmi kabinetje feltétlenül szükségesnek tartja, hogy 2003. március 31-ével az égetőmű működése megszűnjön. Ugyanakkor szükségesnek tartja, hogy a korszerűsítés oly módon történjen meg, hogy az a továbbiakban egészségre káros kibocsátást ne okozzon.

Megalapozatlan Demszky Gábor azon nyilatkozata, miszerint a hulladékégető működésének bezárása a lakossági szemétdíjak emelkedésében jelenne meg. A Fidesz szakmai kabinetjének véleménye szerint a főváros vezetése nem háríthatja át a fővárosi polgárokra a saját mulasztásából eredő esetleges többletköltségeket.

A Fidesz környezetvédelmi kabinetje elfogadhatatlannak tarja, hogy a rekonstrukciót hosszú évek alatt végezzék el. Meg kell találni azon technológiai, műszaki megoldásokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a hulladékégető korszerűsítése rövid idő alatt befejeződjön. A Fidesz környezetvédelmi kabinetje szükségesnek tartja leszögezni, hogy a polgárok egészséges levegőhöz jutásának természetes igénye minden gazdasági megfontolást megelőz.

Budapest, 2003. március 21.

Dr. Turi-Kovács Béla

Környezetvédelmi kabinetvezető

Kapcsolódó elemek