Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mesic: A francia-német megbékélés legyen a minta

A francia-német megbékélés mintájára kellene ezentúl Horvátországnak és Szerbiának együttműködnie - mondta Stipe Mesic horvát elnök a Le Figaro című párizsi napilapban kedden megjelent interjújában.


Dátum: 2008-07-15 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:37.695270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A franciák és a németek 1870 és 1945 között háromszor háborúztak egymással területi követelések miatt, de aztán meggyeztek abban, hogy nem vívnak több háborút, megnyitották határaikat és elkezdtek kooperálni egymással. Az egész kontinensen megerősítették a demokráciát és az európai építkezést - emlékeztetett Mesic. "Nekünk ugyanezt kell megvalósítanunk az Európa-barát szerb politikai erőkkel" - tette hozzá. Véleménye szerint ebben az együttműködésben az etnikai kisebbségeknek hídként, nem pedig területi követelések ürügyéül kell szolgálniuk.

A horvát elnök szerint a Koszovó és Szerbia közötti együttműködésre pedig az egykori Kelet- és Nyugat-Németország viszonya szolgálhat példaként: az NSZK soha nem ismerte el önálló államként az NDK-t, de kormányzati képviselőkön keresztül párbeszédet folytatott vele. "Ez a modell alkalmazható bizonyos szempontból Szerbia és Koszovó között is" - véli a horvát elnök. Mesic szerint Szerbiának nem kell elismernie Koszovó függetlenséget, de folytatnia kell az együttműködést azokkal az országokkal, amelyek megtették ezt a lépést, mint például Horvátország is.

Kapcsolódó elemek