Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ELMIB és Tatabánya megvásárolná az MVM fűtőerőművét

Tatabánya önkormányzata és az ELMIB Energetikai Zrt. közös szándéknyilatkozatban, közel hárommilliárd forintért ajánlatot tesz az MVM-nek a megyeszékhely távfűtését biztosító erőmű megvételére - erről ellenszavazat nélkül döntött keddi ülésén a város képviselőtestülete.


Dátum: 2008-07-16 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:43.390518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közös cégben az önkormányzat 51 százalékot szerezne. Ezzel megszűnne a kiszolgáltatottság az erőművel szemben - mondta el a megállapodás előkészítője, Lukács Zoltán MSZP-s önkormányzati és országgyűlési képviselő.

A képviselő rámutatott: Tatabányán stratégiai kérdés a távfűtés feletti önkormányzati felügyelet megszerzése, mert a településen 22.000 távfűtött lakás van. Télen a fűtésszámlából 20 százalék marad a városi tulajdonú Komtávhőnél, 80 százalék az MVM tulajdonában lévő Tatabánya Erőmű Kft.-hez kerül.

Bencsik János polgármester (Fidesz) elmondta, 2003-ban a város már megpróbált tulajdonrészt szerezni a fűtőerőműben, akkor a képviselőtestület szocialista tagjai ezt megakadályozták, most azonban el tudtak szakadni korábbi döntésüktől.

Pomázi Csaba, az ELMIB egyik tulajdonosa elmondta, az erőmű hő- és villamosenergia-termelő kapacitását fejleszteni kívánja a társaság, Tatabánya támogatja a gazdaságilag és környezetvédelmileg megalapozott javaslatokat.

Az ELMIB cégcsoporthoz több hazai és három külföldi leányvállalat tartozik. Ezek egyike az ELMIB Energetikai Szolgáltató Zrt., amely nemrégiben a miskolci fűtőerőmű tulajdonjogát szerette volna megvásárolni az MVM-től, vételről azonban még jogvita folyik a miskolci önkormányzattal.

Kapcsolódó elemek