Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lengyel félelmek a háborús részvétel következményei miatt

A lengyelek 59 százaléka szerint negatív következményei lehetnek Lengyelország és az Európai Unió viszonyára annak, hogy Varsó az iraki konfliktusban nyíltan az Egyesült Államok mellé állt.


Dátum: 2003-03-21 13:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:38.012348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az IQS és a QUANT Group piac- és közvélemény-kutató intézetek friss felmérése szerint, amelyet a Rzeczpospolita című napilap tett közzé, ezzel ellenkező véleményen volt a megkérdezettek 27 százaléka, míg 14 százalékuk nem nyilvánított véleményt.

Az esetleges megtorló terrortámadások veszélyét Lengyelország területén a válaszadók 34 százaléka közepesnek, 32 százaléka alacsonynak, 9 százaléka magasnak ítélte, míg 25 százalékuk szerint egyáltalán nem áll fenn ilyen veszély.

A lengyelek 33 százaléka szerint a háború mintegy két hónapig fog tartani. 21 százalékuk 3-6 hónapos háborúra számít, 14 százalékuk egy évre vagy ennél is hosszabbra becsülte az időtartamát. 10 százalék vélte úgy, hogy a háború egy hét alatt véget ér, míg 22 százalék nem tudott választ adni a kérdésre.

Túlnyomó többségükben a lengyelek, 91 százaléka a televízióból meríti értesüléseit az iraki háborúról, 37 százalék mondta azt, hogy főleg a rádióból, 22 százalék pedig elsősorban az írott sajtóból tájékozódik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek