Uniós reformszerződés: derűlátó az EP elnöke
Hans-Gert Pöttering a Süddeutsche Zeitung című lapnak adott, szerdán megjelent interjújában reményét fejezte ki, hogy a dokumentumot a közelmúltban elutasító Írország jövő év elején újabb erőfeszítést tesz az uniós reformszerződés ratifikálására.
Dátum: 2008-07-16 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:46.557066, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ír elutasítás nyomán kialakult válság megoldása érdekében most minden erőfeszítést arra kell összpontosítani, hogy Dublin megtalálja az utat a ratifikáláshoz - jelentette ki a német konzervatív politikus.
Pöttering szerint az írek számára a szerződés elvetésében nagy szerepet játszott problémák - köztük az abortusz szabályozása és az adóharmonizáció - külön nyilatkozatban könnyen tisztázhatók. A dokumentum Dublin által történő ratifikálása nem hiúsulhat meg azon sem, hogy Írország az Európai Bizottságban saját biztoshoz jusson - hangoztatta Hans-Gert Pöttering, hozzátéve: az Európai Unió nem mondhat le arról a célkitűzésről, hogy a lisszaboni szerződés legkésőbb a jövő júniusban esedékes európai parlamenti választásokig életbe lépjen.
A tekintélyes uniós vezető úgy vélte, hogy a többi országban fennálló nehézségek is legyőzhetők. Szavai szerint ez vonatkozik a Csehországban és Lengyelországban a szerződéssel szemben megnyilvánuló ellenállásra. Pöttering szerint bizonyos az is, hogy a német alkotmánybíróság is elutasítja a szerződéssel szemben benyújtott panaszokat, így Horst Köhler államfő is aláírhatja majd a dokumentumot.
Az Európai Unió tekintélyének javítása érdekében az elnök azt a receptet ajánlotta, hogy többet kell a tagállamokat összekötő, közös érdekekről beszélni. Ezek között említette a jogállamiságot, az emberi jogokat és a demokráciát. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a tagállamok az uniót túlzottan is az egyes problémákkal azonosítják.
Amennyiben az EU reformja mégis meghiúsulna, további bővítésre nem kerülhetne sor - fogalmazott Hans-Gert Pöttering, aki ugyanakkor egyetlen lehetséges kivételként Horvátországot említette.