Életmentő eszközök helyett propagandára ment a pénz!
Ludasi Róbert, Kolonics György edzője az MTI-nek azt is elmondta, hogy 37 perc alatt ért ki a mentőautó. Csepel közelmúltban átadott mentőállomásán nem volt olyan esetkocsi, amelyen életmentő eszközök lettek volna.
Dátum: 2008-07-16 14:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117750
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:02:49.436484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Összesen egy órán keresztül küzdöttek Kolonics György életéért kedden délelőtt, mire kiderült, hogy az olimpiai bajnok kenuson nem lehet segíteni. Ludasi Róbert, "Koló" edzője az MTI-nek azt is elmondta, hogy 37 perc alatt ért ki a mentőautó, mert Csepel közelmúltban átadott mentőállomásán nem volt olyan esetkocsi, amelyen életmentő eszközök lettek volna.
A Csepel.info úgy tudja: a csepeli önkormányzat vezetői négy éve tudtak erről, sőt, még Gyurcsány Ferenc kormányfő is ígéretet tett a probléma megoldására. Amikor azonban életmentő eszközöket lehetett volna beszerezni, inkább propagandára költötték a pénzt!
Bővebben a Csepel.info oldalon.