Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lehet népszavazni a civil EP-képviseletről?

Az OVB jóváhagyása után az Alkotmánybíróság szerint is megindulhat az aláírásgyűjtés arról, hogy ne csak pártok, hanem civil szervezetek is versenybe szállhassanak az európai parlamenti helyekért - tudta meg a csütörtöki Népszabadság.


Dátum: 2008-07-17 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:03.005538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Választási Bizottság (OVB) márciusban hitelesítette az erről szóló népszavazási kezdeményezést. Mivel a határozatot megtámadták, ezért az Alkotmánybíróságnak kellett döntenie az ügyben, a testület napokban helybenhagyta a választási bizottság.

Ha népszavazást kezdeményezőnek sikerülne kétszázezer támogatót szereznie, a parlamentnek módosítania kellene az EP-választásról szóló törvényt. A jelenlegi szabályozás alapján ugyanis listát csak bejegyzett pártok állíthatnak, feltéve, hogy legalább húszezer ajánlást kapnak. A népszavazási kezdeményezés szerint viszont az egyesülési jog alapján működő összes civil szerveződés indulhatna az uniós parlamenti helyekért.

Kapcsolódó elemek