Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénytelen a Rio és a Zöld Pardon közterület-használata

Két budai szórakozóhely közterület-használata ügyében a XI. kerület jegyzőjéhez fordult csütörtökön Kupper András, a Fidesz újbudai frakciójának vezetője és Sölch Gellért helyi önkormányzati képviselő; a politikusok szerint a Rio és a Zöld Pardon nagyobb közterületet foglal el, mint amekkorára joga volna.


Dátum: 2008-07-17 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:06.478026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A jegyzőnek elküldött levélben az olvasható: az önkormányzat milliárdos bevételektől esett el amiatt, hogy az említett szórakozóhelyek nem a vendéglátóteraszok besorolásának megfelelő négyzetméterárat fizettek, hanem annak csak ötödét.

A Rio és a Zöld Pardon a valóságban a közterület-használati szerződésében meghatározott 1.500 négyzetméternek legalább négyszeresét használja a közterületből - tették hozzá.

A levél írói azt várják a kerület jegyzőjétől, hogy állítsa helyre a törvényes állapotot, rendelje el a birtokvédelmet és a szórakozóhelyek üzemeltetőitől "kényszerítse ki" az elmaradt bevételeket.

A levélben foglaltak szerint Molnár Gyula szocialista polgármester visszautasította a Fidesz-frakció azon javaslatát, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot az ügy kivizsgálására, ezért fordultak végül a jegyzőhöz.

Kapcsolódó elemek