Cigány mesék beás és magyar nyelven
Minúka, cigány mesék beás és magyar nyelven címmel kétnyelvű kiadvány jelent meg a Pécsi Tudományegyetem Tanárképző Intézetének Kutatócsoportja gondozásában; a mesekönyv célja a beás nyelv és kultúra megőrzése, értékeinek közvetítése.
Dátum: 2003-03-21 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8524
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:39.518157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az intézmény pénteki tájékoztatása szerint a kutatócsoportban az elmúlt években - az Európai Unió Phare-programja által nyújtott források segítségével - számos új kezdeményezés indult a halmozottan hátrányos helyzetű, elsősorban a cigány fiatalok társadalmi integrációjának elősegítése érdekében.
E program eredményeként jelent meg a mesekönyv, amelynek címe (minúka) beás nyelven azt jelenti: a kicsiknek, kicsinyeknek.
A kötet anyagát a továbbképzésekbe bekapcsolódott pedagógusok írásaiból, valamint a Cigány képek és mesék című pályázatra beérkezett pályamunkákból és rajzokból állították össze.
Az intézmény tájékoztatása szerint eddig 14 kötet jelent meg beás nyelven.
Mint írják, a mostani mesekönyv egyediségét egyebek mellett az adja, hogy következetesen használja a beás nyelvet, így az előszó és az impresszum is kétnyelvű.
A mesékre jellemző, hogy nincs élesen meghatározható kezdetük és végük, szabadon folytathatók, s keverednek bennük a valós és a misztikus, spirituális elemek.
Az intézmény utal arra: a beás cigányok alkotják a magyarországi cigányság második legnagyobb csoportját.
A beás a lovári után a leggyakoribb nyelv a cigányság körében Magyarországon; a román egy régi dialektusából keletkezett és fejlődött önálló nyelvvé - olvasható a tájékoztatóban.
MTI - fidesz.hu