Postamaci kalandjai

A krimiszerű izgalmakban bővelkedő Postabank-történet mindmáig nem jutott nyugvópontra. Sőt, a végkifejlet ma kevésbé látható előre, mint valaha. Az elmúlt hetekben ugyanis váratlan fordulatot vett a közel öt éve tartó nyomozás a volt elnök-vezérigazgató, Princz Gábor ügyében. Újabb politikai játszma van kibontakozóban, pedig továbbra is ugyanaz a kérdés: miért került minden adóköteles állampolgárnak mintegy 60 ezer forintjába a Postabank konszolidálása?

Dátum: 2003-03-21 15:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:39.846568, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

"Nagyon szép időszaka volt az életemnek" - nosztalgiázik Princz Gábor a postabankos időkre gondolva a Cash-Flow magazin hasábjain. A borászkodó és művészi ambícióinak élő volt bankvezér körül megint felpezsdült az élet. Július elsejétől ugyanis hatályba lép az új büntetőeljárási törvény, mely szerint az ügyészségeknek meg kell szüntetniük azokat az eljárásokat, amelyekben a gyanúsított első kihallgatása óta két év eltelt. Emiatt föl kellett gyorsítani a Postabank-ügyben folytatott nyomozást is, amely Princz és társai ellen még 1999-ben indult meg gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése alapos gyanúja miatt, miután az Orbán-kormány több feljelentést tett a banknál észlelt 152 milliárd forintos vagyonvesztés után.

Az ügy az iratismertetés szakaszba jutott, ami arra utal, hogy a rendőrség lezárná a vizsgálatot. (Lapzártánkig nem történt vádemelés.) Az iratismertetéssel párhuzamosan újabb tanúkat hallgattak meg. Ezt Princz ügyvédje, Nehéz-Posony István olyan szokatlannak tartotta, hogy a sajtóban rögtön megszellőztette: politikai szálak mozgatják az ügyet, s a Legfőbb Ügyészséget, mindenekelőtt Polt Pétert sejti emögött. A koncepcióváltozás másik jeleként értékelte, hogy védencével a napokban közölték: hűtlen kezeléssel gyanúsítják a Budai Hengermalom Rt.-nek 1997 és 1998 között folyósított mintegy 2,6 milliárd forintos elbukott postabanki kölcsön miatt. (A cég egy ideig az orosz államadósság lebontásában meghatározó szerepet vállaló Máté Lászlónak, az MSZP volt pénztárnokának érdekeltségébe tartozott.)

Szorul a hurok?

Nem Princz Gáborról lenne szó, ha mindez nem kapna drámai felhangot azáltal, hogy elsőként egy bulvárlapban tette közé: 1998 nyarán, menesztése előtt Járai Zsigmond akkori pénzügyminiszter (jelenlegi jegybankelnök) megfenyegette őt, s ennek Stumpf István kancelláriaminiszter is fültanúja volt. Az MNB szóvivője koholmánynak minősítette a kijelentést, és Stumpf István is tagadta, hogy bármiféle fenyegetés elhangzott volna. Ekkora "szenzáció" hallatán a volt bankvezér az elmúlt hetekben kedvelt szereplője lett a televíziós csatornák politikai műsorainak.

De mi a helyzet a komolyabb dolgokkal, a Postabank-üggyel? E téren is új frontok nyíltak, mivel Nehéz-Posony István szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentéséből - melynek tartalmát állítólag 2020-ig titkosították - kiderül: a bankot az Orbán-kormány "túlkonszolidálta", vagyis lényegesen több állami pénzt pumpált bele, mint amennyit az akkori helyzet indokolt volna. Szerinte a Kehi-jelentés - amit egyébként nem bank-szakemberek készítettek a pénzintézetnél és a behajthatatlan követeléseit kezelő PB Workout Kft.-nél az állami pénzeszközök felhasználásáról - alapjaiban értékeli át az ügyet. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentést kezdeményez ismeretlen tettesek ellen a Postabank rossznak minősített portfólióját kezelő PB Workout Kft. tevékenysége miatt, mivel szerinte a Princz leváltása utáni állami és banki vezetők büntetőjogi felelőssége is fölvetődik. Mindez jó ürügyet szolgáltat arra, hogy a parlamentben az SZDSZ újfent Postabank-ügyi vizsgálóbizottság felállítását sürgesse. Auth Henrik - aki Princz Gábort követte a bankvezéri székben, s jelenleg MNB-alelnök - kifejtette: támogatná a vizsgálóbizottság felállítását.

Nehéz-Posony szerint a fejlemények azt jelzik: a hatóságok új koncepció alapján komolyabb vádat próbálnak összehozni. A nyomozók viszont állítólag attól tartanak, hogy az ügyvéd időhúzásra játszik, ezért igyekszik a Postabank konszolidációja felé terelni a nyomozást. Az utóbbihoz szükséges iratok áttanulmányozása, további tanúk meghallgatása sok időt venne igénybe, így elévülhet a vád. Áder János a parlamentben ugyanakkor úgy fogalmazott, szemlátomást a rendőrség is segédkezet nyújt a kormánynak egy politikai ellentámadásban, s ez az olasz maffia gyakorlatára emlékezteti.

"Furcsa érzés mostanában olyan megnyilatkozásokat hallani, amelyek ellentétben vannak az általam akkoriban megismert szakértői anyagokkal" - fejtegette a Heti Válasz kérdésére dr. Bólya Lajos, aki 1998 és 2001 között volt a Postabank felügyelőbizottságának elnöke. Tudomása szerint két Kehi-anyag született az ügyben. Az egyik - amelybe volt alkalma bepillantani - csak a bank tevékenységét vette górcső alá, és nem foglalkozott a túlkonszolidációval. 2000 tájékán készült egy másik jelentéstervezet a PB Workout tevékenységéről, amelyre a Postabank vezetése kimerítően válaszolt, s ismeretei szerint ezután a Miniszterelnöki Hivatal megszüntette a vizsgálatot. Valószínű, hogy a második anyagban (amely különös körülmények között bukkant fel az iratismertetés során) szerepelhettek azok a kitételek, amelyekre Princz és ügyvédje most hivatkozik.

Az ügy kapcsán a volt fb-elnök számos szakértői anyagot áttanulmányozott, szerinte mind közül az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 1999-es jelentése tárta fel a Postabank veszteségeinek legvalószínűbb történetét. Az ott olvasottak alapján - mint büntetőjogásznak - az a véleménye alakult ki, hogy "a gyanúsításban szereplőnél (gazdasági társaság vezető tisztségviselőjének visszaélése) lényegesen súlyosabb bűncselekmény elkövetése látszott megvalósultnak. Ennek eldöntése azonban nem tartozott a kompetenciámba" - hangsúlyozta Bólya Lajos.

A diadalmenet

E sok hűhó egyre biztos jó: eltereli a figyelmet az eredeti ügyről, a bankvezér bukásáról s az odavezető útról. Pedig érdemes felfrissíteni az emlékezetet, ugyanis a Postabank (PB) története tökéletes drámai sűrítménye a rendszerváltozás utáni időknek.

Ma sem világos, a bankalapítás ötlete kinek a fejéből pattant ki. Mindenesetre 1988 közepén az állam közreműködésével létrejött egy olyan kereskedelmi bank, amely célul tűzte az OTP monopóliumának megtörését és a modernebb szolgáltatások meghonosítását. Elnök-vezérigazgatója a kezdetektől az addig az MNB-ben dolgozó Princz Gábor lett, aki a részleges privatizáció után is megőrizte pozícióját az 1998-as menesztéséig.

A 2,2 milliárd forintos alaptőke hamarosan kevésnek bizonyult a lakossági tömegszolgáltatás kialakításához, a 3200 postahivatalban elkezdett munkához. (Szakértők szerint 7-8 milliárdos alaptőkére lett volna szükség.) Márpedig a Postabank dinamikusan fejlődött. Miután a rövid távú lakossági betétkönyvekre a piaci átlagnál jóval magasabb kamatot adott, hamarosan az ország második kereskedelmi bankjává hízott. Az agresszív üzletpolitika része volt a jól ismert reklámkampány-sorozat is, amely mögött tíz éven át Geszti Péter, illetve az Akció Kft. állt. A PB 1994 és 1998 között átlagosan évi 2-3 milliárd forintot költött reklámra, ami a működési költségek magas hányadát, 13-20 százalékát tette ki. Nem ez volt az egyetlen, szokatlan mértékű pénzköltés. Princz ugyanis előszeretettel tündökölt a kultúra és a sportélet Napkirályaként, s rendszeresen támogatta a pénzügyi és a politikai elit tagjait, sőt az egyes pártokat is.

Kereskedelmi bankhoz nem illő módon kiterjedt sajtóbirodalmat épített ki. A PB-érdekeltségek közé tartozott például a Kurír, az Elite, a Kende Péter-féle Pesti Műsor, az Élet és Irodalom, a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, a Világgazdaság, a Szabad Föld, a 168 Óra, a Beszélő, a Magyar Narancs, a Sárga RTV, a Magyar Konyha, valamint több megyei napilap. Ily módon próbálta meg a lehetetlent: tőke nélkül, de politikai kapcsolatok segítségével és állami pénzek bevonásával felépíteni az érinthetetlen bankvezető mítoszát. A kapcsolatépítést az MDF-fel kezdte (támogatta a Lakiteleki Népfőiskolát), majd folytatta az MSZP-vel (rossz nyelvek szerint Horn Gyula házépítését is hitelezte), s az 1998-as végnapokban a választásokon győztes Fidesszel is kacérkodott. Princz azonban elsősorban baloldali érzelmű bankár volt, ahogy erről nyíltan vallott nemrégiben az MTV Nap-kelte című műsorában.

Hogy a Postabank milyen messzire nyújtotta csápjait, s hogyan kötelezte le - pártállástól függetlenül - a felső tízezer tagjait, arról hű képet adnak a pénzintézet VIP-hitelei. Ezeket 1991 és 1998 között folyósították a "kiválasztottaknak" - közéleti személyiségeknek és a bank saját dolgozóinak - 10-15 éves futamidővel, a piacinál jóval kedvezőbb, legtöbbször 10 százalékos kamattal. Kamatok nélkül mintegy félmilliárd forintot tett ki az ily módon adott hitelek összege. A VIP-hitelesek minden bizonnyal nem teljes listáját először a Világgazdaság tette közzé 1999-ben, ami rendőrségi feljelentést is vont maga után. A lista egyébként mostanában támadt fel tetszhalott állapotából: a Korridor internetes portálon egy Princzről szóló cikk kapcsán ismét felbukkant, s új nevek is szerepelnek rajta. Gyaníthatóan ez sem a teljes névsor, s hitelességét sem bizonyítja semmi. Tulajdonképpen nem is a személyek, hanem a jelenség érdekes: ennyi év után is rejt még időzített bombát a Postabank.

A PB sajátos felfogását vállalati hitelezési gyakorlata is hűen tükrözte. Főleg a hatalmon lévő politikusokkal kapcsolatban álló vállalkozásokkal (Dunaholding Rt., Fázis Rt., Nádor '95 Rt., Bankár-csoport, IBUSZ-csoport, Budai Hengermalom Rt. stb.) kötött üzletet. A bank szempontjából végzetesnek bizonyult, hogy a kapcsolati tőke alapján született, s ezért kockázati szempontból nem megfelelően elemzett kihelyezései pocsék befektetésnek bizonyultak. A növekvő állományú rossz követelésekből adódó veszteségek fedezésére egyre több céltartalékot kellett volna képeznie, de ez jelentősen rontotta volna az eredményeit.

A feneketlen hordó

Hogy a részvényesek (köztük az állami tulajdonosok) elől eltitkolják a bajt, a Princz-féle vezetés agyafúrt technikákat dolgozott ki. A legegyszerűbb az volt, hogy a PB egy befektetést drágán eladott egy baráti cégnek, ami növelte eredményét. Idővel aztán valamivel magasabb áron visszavásárolta, így a baráti cégnek is javult az eredménye. A másik megoldás az volt, hogy a rossz hiteleket halasztott fizetéssel értékesítette, így a bank jelentős látszateredményt mutatott ki. A trükkök révén csak ideiglenesen lehetett baráti cégeknél vagy a PB saját leányvállalatainál parkoltatni a kétes befektetéseket és hiteleket. Teljesen nem tudott megszabadulni tőlük, s azok bumeráng módjára, kamatostul visszatértek. 1996-ban már kezelhetetlen nagyságúra duzzadt a befagyott követelések és a nyereséget nem termelő befektetések állománya.

Máig nem tudni, ki szervezte az 1997. februári bankpánikot, amikor jegybanki források szerint közel 70 milliárdot vontak ki a PB-ből néhány nap alatt. A pénzintézet menedzsmentje csak abban reménykedhetett, hogy szolgálataiért cserébe az MSZP döntéshozói a költségvetés segítségével közvetve vagy közvetlenül kisegítik a PB-t. A Horn-kormány 12 milliárdot adott állami garancia formájában, majd egy portfóliócsere keretében az ÁPV Rt. 10,7 milliárddal támogatta meg a rogyadozó bankot. A Pénzintézeti Központ Bankon keresztül további 15,4 milliárd forintos garanciavállalás könnyített a PB helyzetén. A Horn-kormány utolsó mentőakciója eredményeként az állami tulajdonosok zárt körben 23 milliárd forint értékben tőkét emeltek a bankban.

A PB ekkorra már végzetesen belebonyolódott egy jelentős értékű, csaknem 50 milliárdos kétes követeléscsomag ide-oda görgetésébe, melyet eleinte az SZDSZ-közeli Dunaholding segítségével próbált eltüntetni. Miután ez csak részben sikerült, Princz Gábor a rossz követeléscsomagot hét üres spanyol ingatlanra és egy cseh sörgyárra cserélte el, melyeket ügyes vagyonértékelők segítségével 44,5 milliárd forintra értékeltek fel. Ez volt az utolsó nagyszabású kísérlet a céltartalékképzés kikerülésére. A frissiben hatalomra került Orbán-kormány számára épp a spanyol ingatlanügy szolgáltatta a jogi apropót Princz lemondatásához, ami azzal az előnnyel is járt, hogy nem kellett kifizetni a neki járó horribilis, 400 millió forint körüli végkielégítést. (Princz Gábor havi jövedelme átlagosan csaknem 9 millió forint volt.)

Az új vezetés hamarosan szembesült azzal, hogy a bank elvesztette a saját, illetve szavatoló tőkéjét, vagyis teljes vagyonát. Az 1998. évi decemberi rendkívüli közgyűlésen az állam előbb az alaptőke leszállításáról, majd felemeléséről döntött, s különféle tranzakciók révén összesen 152 milliárd forintot ölt a PB konszolidálásába. Mindent összevetve a Horn- és az Orbán-kormány összesen 236 milliárdot költött a PB megmentésére. Princz viszont következetesen ártatlannak vallja magát. "Lassan sokaknak bele kellene törődniük abba, hogy ez a bank jól működő pénzintézet volt" - nyilatkozta március elején a tv2 Jó estét, Magyarország! című műsorában. Ez némileg ellentmond az ÁSZ-jelentés alábbi megállapításainak: "Megalapozatlanul, túlzott mértékben vállalt a pénzintézet nagy kockázatokat jelentős hitelkoncentráció mellett; rendszeresen nyújtottak hiteleket hitelképtelen vállalkozásoknak, illetve valójában alacsony hitelképességű vállalkozásokat kedvezőbb hitelképességűnek minősítettek; eszközeit nem a valós helyzetnek megfelelően minősítette, tudatosan kedvezőbb minősítési kategóriába sorolással csökkentette a céltartalékképzés szükségességét, ezzel meghamisította a valós eredményt; a bank holdudvarán belüli követelés- és befektetésértékesítéssel átláthatatlan portfóliót hozott létre, nem végzett valódi portfóliótisztítást..." A helyzet ugyanakkor korántsem egyszerű, hiszen Princz Gábor nyilván birtokában van a leghatékonyabb fegyvernek, a titokportfóliónak, amely tíz év alatt halmozódott fel a pénzintézetnél. A Postabank-sztori innen folytatódik.

Heti Válasz-összeállítás, 2003. március 21.