Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Terjedő monoki és szerencsi példa

Hetvenkét település nyilvánította ki, hogy támogatja a szociális juttatások feltételhez kötésére javaslatot tevő szerencsi kistérséget. Időközben újabb hat önkormányzatnál készülnek bevezetni a monoki modellt.


Dátum: 2008-07-21 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:37.141010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Támogatja a Zempléni Településszövetségbe tömörült hetvenkét település önkormányzata a szerencsi és a monoki kezdeményezéseket - döntöttek a szövetség rendkívüli közgyűlésén. Szepessy Zsolt, Monok polgármestere a Magyar Hírlapnak elmondta, céljuk, hogy egységes fellépésükkel nagyobb nyomatékot adjanak a problémák rendezésének. A polgármesterek kinyilvánítják: sürgősen szükség van a szociális juttatások feltételrendszerének átértékelésére, mivel a jelenlegi szabályozás nem ösztönöz munkára, sőt felgyorsítja és egyre gerjeszti az alacsonyan szocializálódott tömegek népességnövekedését, egyre többen megélhetési formává fejlesztették a gyermekszülést. Komlóska önkormányzata további ötlettel egészítette ki a szerencsiek javaslatait: a köztartozások legyenek levonhatóak a segélyből.

"A szövetség nevében egy bizottság szedi majd össze az önkormányzatok javaslatait, valamint a szükséges szociális adatokat" - mondta Szepessy Zsolt. A polgármester állítja: minden a munkahelyteremtéssel kezdődik, mert anélkül nem lehet erősíteni a vidék megtartó erejét. Az általa indított kezdeményezés a segély közmunkához kötéséről szerinte egyre inkább országos mozgalommá fejlődik, ezt mutatja a településszövetség mostani döntése is. "Követelni fogom, hogy az állam rendezze az önkormányzatok anyagi helyzetét, mert csak így tudnának eredményesen működni. Elfogadhatatlan, hogy a terheink csak nőnek, a forrásaink apadnak" - mondta. Ha a kormány nem reagál érdemben, akkor polgári engedetlenségi mozgalom keretében Szepessy azt javasolja majd az ország valamennyi önkormányzatának, hogy zárjanak be egy hétre.

Kapcsolódó elemek