Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A háború miatt csúszhat az Oscar-díjak átadása

Azáltal fogjuk fellendíteni a filmművészetet és a filmtechnikát, hogy díjakkal jutalmazzuk a kiemelkedő teljesítményeket - olvashatták a kortársak az Amerikai Filmakadémia (Academy of Motion Picture Arts and Sciences) 1927. május 11-én elfogadott alapokmányában.


Dátum: 2003-03-21 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:40.210561, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Cedric Gibbons által tervezett Oscar-szobrokat 1929. május 16-án nyújtották át első ízben a hollywoodi Roosevelt Hotel Virágtermében a mai díjátadásokhoz képest szinte jelentéktelen külsőségek között. Doug Fairbanks rekordidő, négy perc és 22 másodperc alatt lebonyolította a díjátadást.

Az idén március 23-án, ezúttal a Kodak Theatre-ban 75. alkalommal átadásra kerülő aranyszobrocska filmtekercsen álló stilizált kereszteslovagot ábrázol, kezében karddal.

Az első díjátadást követő években gyorsan nőtt az Oscar-díj népszerűsége. Mindenekelőtt gazdasági és politikai tényezőknek tudható be, hogy az amerikaiak nagy tömegei érdeklődtek az egyre nagyobb pompával megrendezett díjátadások után. Ráadásul a kitüntetettek számára üzletnek sem volt rossz a díj elnyerése: már a 40-es években egy-két millió dolláros többletbevételt jelentett a fontosabb kategóriákban.

Jóllehet a filmstúdiók elkeseredetten küzdöttek a vetélytársként megjelent televízió ellen, az Oscar-díj átadási ünnepségének első tévéközvetítése 1953-ban mérföldkövet jelentett: az élő adás, amelynek műsorvezetője a filmszínész Ronald Reagan, az Egyesült Államok későbbi elnöke volt, rekordnézőszámot ért el.

Voltak viszont olyan esztendők, amikor az Oscar-díj politikai vonatkozásban került rivaldafénybe. A McCarthy-korszakban például hivatalosan léteztek feketelisták a kommunistának bélyegzett színészekről, akik nem részesülhettek Oscar-díjban. Később egyes színészek - kihasználva népszerűségüket - politikai nyilatkozatokat tettek, rögtönzött vagy előre meghirdetett beszédeket mondtak olyan témákról, mint az indiánok elnyomása, a vietnami háború vagy a palesztin kérdés.

Utólag megállapítható, hogy a Filmakadémia kezdetben nem kommersz filmeknek ítélte oda a jelentősebb kategóriákban (a legjobb női és férfi színészi alakítás, a legjobb rendezői teljesítmény, a legjobb mellékszereplői alakítás, stb.) az Oscar-díjat. Ez a helyzet azonban legkésőbb 1997-re megváltozott, amikor a Titanic - 11 Oscar-díjjal - beállította a Ben Hur által felállított rekordot és ezzel a kommersz filmgyártás is "Oscar-képessé" lett.

2002. március 24-én tartották első ízben az Oscar-díjak ünnepélyes átadását Los Angeles újonnan felépült Kodak Theatre-jéban, alig egy háztömbnyi távolságra a történelmi Roosevelt Hoteltől, ahol az első díjátadás lejátszódott.

Az elmúlt évtizedekben különböző okok miatt három alkalommal szenvedett halasztást az ünnepélyes díjátadás: 1938-ban árvízkatasztrófa, 1968-ban Martin Luther King meggyilkolása, 1981-ben pedig az akkori amerikai elnök, Ronald Reagan ellen elkövetett merénylet miatt - emlékeztet az APA jelentése.

A vasárnapi 75. Oscar-díj átadás az iraki háború miatt vált bizonytalanná - mutatott rá az AFP -, egyrészt mert a háborús légkörrel nehezen egyeztethető össze a sztárok ünneplése, másrészt azért is, mert számos filmszínész ellenzi a háborút, és esetleg hangot is akar adni ennek, miközben a televíziók jóvoltából akár egymilliárd nézője is lehet világszerte a ceremóniának. Will Smith filmszínész például, akinek az lett volna a feladata, hogy Oscar-szobrokat nyújtson át kitüntetetteknek, csütörtökön már le is mondta részvételét az iraki háborúra való hivatkozással.

Igaz ugyan, hogy a díjazottaknak a pódiumon csupán 45 másodperc áll rendelkezésre, hogy megszólaljanak, de például a díjazottak nevét tartalmazó borítékokat folyamatosan felbontó Susan Sarandon és Dustin Hoffmann egyaránt tagja a Cinema for Peace (Mozival a békéért) elnevezésű kezdeményezésnek.

Az ünnepség főrendezője, Gil Gates, aki a múltban ismételten leszögezte, hogy a díjátadásra mindenképpen sor fog kerülni, ma már nem tartja kizártnak annak lefújását - még azt sem zárja ki, hogy röviddel a gálaest kezdete előtt jelentik be a halasztást.

PAN - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek