Mindenhova érjen ki a mentő 15 percen belül
Arra kérjük a kormányt: biztosítsa a magyar emberek adóforintjaiból azt, hogy veszélyhelyzet esetén az egészségügyi sürgősségi ellátáshoz mindenhol hozzá lehessen jutni az országban 15 percen belül - mondta Horváth Zsolt hétfői sajtótájékozatóján.
Dátum: 2008-07-21 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:43.340521, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Minden demokrácia alapja, hogy az állam adót szed, és ezt az adót a polgárainak javára fordítja, cserébe biztosít számukra olyan dolgokat, amelyek a normális élet alapfeltételei. Ilyen például a közlekedés, az oktatáshoz való hozzájutás, valamint az egészségügyi ellátás is - fogalmazott Horváth Zsolt a Fidesz egészségügyi kabinetjének tagja. Elmondta, a kormány felrúgta ezt az egyezséget, egyre több adót szed és egyre kevesebb szolgáltatást nyújt. Vidéki iskolákat szüntettek meg, kistelepülések postáit zárták be, felszámolták a vasúti szárnyvonalakat - idézte fel.
A Gyurcsány-kormány mentőkkel szembeni hadjárata 2002-ben kezdődött, és odáig vezetett, hogy ma a mentők helyzete lényegesen romlott - mutatott rá a politikus. Romlottak a munkakörülmények, csökkent a létszám, és ennek következtében szűkült az a szolgáltatás, amit ma a magyar mentők nyújtani képesek - tette hozzá.
Leszögezte: ez nem az ő hibájuk, hanem azoké, akik a források felett rendelkeznek, akik a költségvetést összeállítják és elfogadják, illetve nem teszik lehetővé azt, hogy a magyar mentőszolgálat szakmai képességeinek és tudásának megfelelően teljesítsen.
A legarcpirítóbb mondatnak a mentés kapcsán a kormányszóvivő azon kijelentését nevezte, miszerint azt kell komoly eredménynek tekinteni, hogy már az esetek háromnegyed részében 15 percen belül a mentők a helyszínre érkeznek.
Horváth Zsolt elmondta, a 15 perces kiérkezési időt nemzetközi standardok szabják meg. Emlékezetett rá, még az Orbán-kormány alatt végezték el azt a felmérést, hogy mennyi idő alatt ér ki átlagosan a mentőszolgálat. "Mikor a sürgősségi fejlesztéseket végrehajtottuk, mentőállomásokat építettünk, új egységeket állítottunk szolgálatba, kialakítottuk a kórházakban a sürgősségi betegellátás rendszerét (...), akkor értük el, hogy az esetek 75-78 százalékában Magyarországon 15 percen belül érkezik ki a mentő" - mondta el.
Hozzátette: az elmúlt hat év alatt ebben előrelépést nem sikerült elérni, ezért a kormánynak semmi oka nincs a büszkeségre, és ahelyett, hogy kommunikációs bukfencekkel téveszti meg az embereket, inkább tegyen arról, hogy ez elérje az uniós átlagot, ami 90-92 százalék.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon van 26 olyan térség, amely fehér folt ezen a térképen, ahol esély sincs arra, hogy 15 percen beül helyszínre érkezzen egy jármű. Az viszont egy komoly baj, ennek a felszámolásán kellene dolgozni, az elmúlt években ezen a téren semmilyen előrelépés nem történt - fűzte hozzá.
"Ezért arra kérjük nagy tisztelttel a kormányt, hogy ezt a helyzetet gondolja újra, hagyja abba félretájékoztatást, és biztosítsa a magyar emberek adóforintjaiból azt, hogy a legelemibb ellátáshoz, veszélyhelyzet esetén az egészségügyi sürgősségi ellátáshoz mindenhol hozzá lehessen jutni az országban 15 percen belül" - mondta el a képviselő.