A kormány a gazdákkal fizettetné meg az általa okozott kárt
A tehetetlen agrárkormányzat az általa okozott hibák miatt kiszabott 10 milliárd forintos uniós büntetést a vétlen gazdákra akarja hárítani - hívta fel a figyelmet Font Sándor keddi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-07-22 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:49.885149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Úgy néz ki, hogy az Európai Unió megbünteti Magyarországot, mintegy 10 milliárd forintot kell visszafizetni. A 2005-ös agrártámogatási igénylés még a 2000-es ortofoto-rendszer alapján történt, mert a kormány a korábbi években elmulasztotta frissíteni a parcellaazonosító rendszert. A 2000-es digitális fényképezési rendszert később felülvizsgálták, és 2005 után már az Unió azt érzékelte, hogy jogosulatlan igénylések történtek korábban a területalapú agrártámogatások kapcsán. 28 200 parcellát vont eljárás alá az Unió, ez mintegy 19 ezer gazdálkodót érint, a várható büntetés 9,7 milliárd forint. Ez gazdálkodónként 500 ezer forintot jelent.
Font Sándor elmondta: a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egy köriratot tett közzé, melyben a falugazdászokat tájékoztatta az esetről. Sőt az FVM berendelte a falugazdászokat, és "kiképezte" őket, hogy mi az a logikai menet, melyben elmagyarázzák a gazdáknak, hogy ők fizessenek a kormány mulasztása miatt - tájékoztatott a politikus. Azt hangozatják, hogy a gazdálkodók az igénylésüket téves alapon tették meg. A gazdák azonban a támogatásukat azon adatok alapján igénylik, amelyket az államtól kapnak.
Font Sándor kitért az osztatlan közös földtulajdonok problémájára is, amely az Unió rosszallását is kiváltotta. A 90-es évek elején a kárpótlás következtében sokszor előfordult, hogy egy adott terület több tulajdonos birtokába került, de a blokkon belül nem mérték ki a tulajdonosok földjét, így az maradt osztatlan közös tulajdonban. Ezek a területek egy az egyben átkerültek bérleti műveléshez az akkori TSZ-ekhez, vagy a belőlük átalakult társaságokhoz. Ez a lobbicsoport volt az, amely nem engedte az osztatlan közös földtulajdonosok szétírását. Azért, mert ha kiderülne, hogy a blokkon belül kinek hol van a földje, úgy a magántulajdonos gazda piaci formában élhetne azzal a lehetőséggel, hogy műveli a részét, eladja, vagy esetleg másnak adná bérbe. A kormány "együttműködést valósított meg" ezen TSZ-ekkel, kft-kel, nepperekkel, akik arra játszanak, hogy az osztatlan közös földtulajdonnal úgysem tudnak mit kezdeni a tulajdonosok, így ők szinte örökké bérlők maradhatnak.
Az agrárkormányzat nem volt hajlandó az osztatlan közös földtulajdonokat szétíratni, nem volt hajlandó az ortofoto-rendszert frissíteni. Ezért téves alapon nyugvó információkat jutatott el a gazdálkodókhoz, akik az államtól kapott adatok alapján igényelték mindenkor a földalapú támogatást - sorolta az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. A jelenlegi kormány ezt nem vállalja be, hanem a büntetés összegét áthárítja a gazdákra úgy, hogy a probléma igazi okozója minden tekintetben ő. Az állam az általa elkövetett felelőtlenség pénzügyi terheit a gazdákra akarja hárítani.
Font Sándor elkerülhetetlennek nevezte a parlament mezőgazdasági bizottságának jövő heti összehívását.