Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Állítsák vissza a bezárt mellékvonalakon közlekedést

A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy állítsa helyre a megszüntetett vasúti mellékvonalakon a forgalmat - húzta alá keddi sajtótájékoztatóján Fónagy János.


Dátum: 2008-07-22 16:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117970
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:53.332343, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Állítsák vissza a bezárt mellékvonalakon közlekedést (Fónagy János)

Fónagy János felidézte: a közelmúltban több sajtóhír és szakmai elemzés fogalakozott azzal, hogy a Volán társaságok közreadták a 2008. év végére várható gazdasági eredményeiket, amelyből kitűnik, hogy a korábbiakhoz képest mintegy 20-25 milliárd forinttal magasabbak a költségeik a vártnál. Ezt a Volán társaságok alapvetően azzal magyarázzák, hogy a bezárt 14 vasútvonal pótlására beállított járataikhoz a költségvetés többletforrásokat nem adott, ennek következtében az ő kiadásaik 20-25 milliárddal megnövekedtek - tette hozzá a politikus.

A MÁV viszont arról adott hírt, hogy a mellékvonalak bezárásával mintegy 1 milliárd forint költségmegtakarítást ért el - tájékoztatott a politikus. Megjegyezte, ez lényegesen kevesebb annál a 6-7 milliárd forint megtakarításnál, amit a tárca egy-másfél évvel ezelőtt várt ettől az intézkedéstől. 1 milliárdról beszél a MÁV, és ez áll szemben a Volán társaságoknak a 20-25 milliárd forintos többletköltségével - fogalmazott.

Fónagy János leszögezte: bebizonyosodott, hogy a kisebbségi kormánynak a magyar vasútvonalak csonkítására irányuló intézkedéssorozata - azon túlmenően, hogy vidékellenes, emberellenes, és szembe megy az európai trendekkel és követelményekkel - anyagilag is kárt okoz, hiszen a kiadások jelentősen meghaladják az ebből eredő megtakarításokat. Mint fogalmazott, az az intézkedés, amely ellen az érintett önkormányzatok - pártállástól függetlenül - tiltakoztak, az általuk beharangozott anyagi eredményt sem hozta meg.

Felszólítjuk a kormányt, hogy a megszüntetett vasúti mellékvonalakon a forgalmat állítsa helyre, biztosítsa az ott lakó sokszázezer ember számára a civilizált, XXI. századhoz méltó közszolgáltatást, azt a közszolgáltatást, amit az adófizető polgárok egy magára valamit adó államtól joggal elvárnak - húzta alá a képviselő.

Fónagy János kiemelte: a közösségi közlekedés Európában mindenhol közszolgáltatás, Magyarországon is, ezért annak működtetése, megfelelő színvonalú kialakítása és fenntartása az nem egy kisebbségi kormány pillanatnyi hóbortjától - és egyébként szakmailag téves döntésétől - függ, alapvető joga az adófizetőknek az ehhez való hozzájutás. Egy jól működő államnak az a kötelessége, hogy az adókért cserébe ezt a közszolgáltatást biztosítsa - tette hozzá.

A kisebbségi kormány azon gyakorlata, mely bezárja az iskolákat, postákat, gyógyszertárakat, a vasutakat, az nem tartható, és a mostani híradások szerint az is bebizonyosodott, hogy anyagilag is káros - húzta alá végül Fónagy János.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3501, 'source_type': 'media', 'source_id': 1928, 'target_type': 'article', 'target_id': 81879, 'relation_type': 'describes'}