Zsilip a szocialista mesterkedésnek
Zöld utat kapott a bíróságtól a gyöngyösi Fidesz-frakció népszavazási kezdeményezése, a jegyző többé nem állhatja útját az indiai gumigyár létesítése elleni aláírásgyűjtő akciónak.
Dátum: 2008-07-23 09:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=117980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:03:56.131652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nemrégiben adtunk róla hírt, hogy Gyöngyös jegyzője elutasította annak a népszavazási aláírásgyűjtő ívnek a hitelesítését, amelyet a helyi Fidesz fogalmazott meg az indiai Apollo Tyres Gyöngyösre tervezett gumigyárának ügyében. Tuzáné Takács Zsuzsanna, a jogi és ügyrendi bizottság fideszes elnöke lapunkban azt állította: a gyöngyösi szocialista városvezetés nem kíváncsi a választók véleményére, mert a szocialista polgármester titokban, a lakosság tájékoztatása nélkül, szűk körben döntött a gumigyár felépítéséről. A politikus elmondása szerint a polgármester folyamatosan kampányol a környezetvédelmi szempontból aggályos gyárépítés mellett, de nem tudni, saját zsebből fizeti-e a méregdrága újsághirdetéseket, vagy közpénzt áldoz a város lakóinak a megdolgozására.
A városi Fidesz-frakció az elutasító jegyzői határozat ellen kifogással élt a gyöngyösi bíróságnál, amely most peren kívüli eljárásban határozott. A végzést postai úton tegnap kapták kézhez az érintettek. Ebből egyértelműen kiderül: a bíróság, elfogadva a fideszes beadványban szereplő indokokat és érveket, megváltoztatta a jegyző mint a helyi választási iroda vezetőjének elutasító határozatát, és elrendelte a Fidesz által készített aláírásgyűjtő ív hitelesítését. A végzés ellen fellebbezésnek és jogorvoslatnak nincs helye.
"A demokrácia győzelmének tartjuk a bírósági döntést - mondta Tuzáné Takács Zsuzsanna. - Nem állta ki a törvényesség próbáját az a határozat, amelyet a jegyző hozott, érezhetően a szocialisták politikai nyomására. Bízunk benne, hogy minden helyi választópolgár, aki fontosnak érzi ezt az ügyet, nyomatékot ad majd véleményének a gumigyár építéséről szóló népszavazáson, hogy ne az emberek feje fölött döntse el a beruházás sorsát a 13 tagú városi MSZP-frakció." Az aláírásgyűjtő ív hitelesítésétől számítva harminc nap alatt kell a megfelelő számú aláírást összegyűjteni. A választásra jogosultak húsz százalékának, mintegy 6500-6700 embernek a hitelesített aláírására lesz szükség.
Gyöngyös jegyzője, Kozma Katalin szabadságon van, és többszöri kísérletre sem sikerült elérnünk mobiltelefonján. Balogh Pált, a város aljegyzőjét meglepte a hír, tőlünk hallott először a bíróság döntéséről. Azt mondta, ha megkapják a végzést, elemzik, és miután kötelező rájuk nézve, végrehajtják a döntést. Egyelőre semmi változás nincs a gyárépítéssel kapcsolatban, fizetett újsághirdetésekkel tovább folyik az emberek győzködése. Eddig még nem szervezett lakossági fórumot az önkormányzat, noha civilek már kezdeményezték a megtartását. Tuzáné reménykedik, hogy a bírósági döntésnek lesz mozgósító ereje, és kellő összefogással határidőre összegyűjthetők az aláírások. A Fidesz a teljes nyíltság híve. Mivel a beruházás nagyon fontos helyi közügy, szerintük nyilvánosságra kell kerülnie minden adatnak, hogy ezek birtokában dönthessenek a helyiek arról: akarják-e a beruházást. Egyelőre hírzárlat van.
Az önkormányzatban kisebbségben lévő ellenzéki párt frakciója a következő kérdéssel kíván az emberekhez fordulni: "Egyetért-e Ön azzal, hogy ne épüljön meg az indiai Apollo Tyres cég gumigyára Gyöngyösön?" A kérdést nem tartotta hitelesítésre alkalmasnak a jegyző, mert szerinte a gyárépítés nem önkormányzati, hanem szakhatósági hatáskör. Emellett szerinte költségvetési kérdésben nem rendelhető el népszavazás, a referendum eredménye ugyanis érintheti a város költségvetését. A városi bíróság most mégis zöld utat adott a referendumnak azzal, hogy kötelezi a jegyzőt az aláírásgyűjtő ív hitelesítésére és a jegyzői határozat megsemmisítésére.
Mivel az Apollo Tyres magyarországi terveit és gyártástechnológiáját illetően teljes a bizonytalanság, sorozatosan megalapozottnak látszó környezetvédelmi aggályok vetődnek fel a beruházással kapcsolatban. Korábban egy felvidéki település, Kenyhec vezetését győzködték az indiaiak a beruházásról, ám visszautasították őket, Konkoly József polgármester szerint a befektetés szélsőségesen befolyásolná a levegő tisztaságát. A gumigyár ezután a lévai ipari parkban is kísérletet tett a megtelepedésre, majd pedig Vágselyén próbálták nyélbe ütni az üzletet.