Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az olasz szenátus megszavazta a lisszaboni szerződést

Az olasz szenátus szerda este egyhangúlag - 288 szavazattal - elfogadta a Európai Unió reformszerződésének ratifikációs törvényjavaslatát. A képviselőház várhatóan a jövő hét végéig dönt a törvényjavaslatról.


Dátum: 2008-07-24 08:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:07.370892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Franco Frattini külügyminiszter a szavazás után elégedettségét hangoztatta. "Ez a szerződés nem megoldás az EU problémáira, de lehetővé teszi a gyorsabb döntéshozatalt az Európai Unió számára: a kihívás akkor kezdődik majd, amikor a lisszaboni szerződés hatályba lép" - tette hozzá Frattini.

A lisszaboni szerződés jövője Írországtól függ, amelynek lakossága június 12-én népszavazáson utasította el a szavazatok 53,4 százalékával a reformszerződést, újabb intézményi válságba sodorva az uniót. Az ír elutasítás ellenére a többi tagállamban nem állt le a ratifikációs folyamat, az EU államfői azonban úgy döntöttek, hogy a következő, októberi EU-csúcsig várnak, hogy megoldást találjanak a válságra.

Kapcsolódó elemek