Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nógrád megye: aránytalan és méltánytalan támogatási döntés

Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, az ÉMRT alelnöke a Tanács ülésén módosító javaslatot tett a méltánytalanságok orvoslására, ám javaslatát a döntő többségében kormányzati delegáltakból álló testület elutasította.


Dátum: 2008-07-24 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:18.382580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


1. Nem vették figyelembe azt, hogy a Balassagyarmati kistérség 20 települése 2009-től már nem pályázhat a TEKI-re, más pályázatokon pedig több önrészt kell felmutatnia.

2. Szokás szerint aránytalan a megye településeinek támogatási (CEDE, TEKI, TEUT) volumene:

Salgótarján: 61 millió forintot nyert (40 ezer lakos)

Pásztó: 57 millió forintot nyert (10 ezer lakos)

Szécsény: 10 millió forintot nyert (6 ezer lakos)

Balassagyarmat: 8 millió forintot nyert (17 ezer lakos)

Karancslapujtő: 31 millió forintot nyert (2 ezer lakos)

Vizslás: 12 millió forintot nyert (1 ezer lakos)

Horpács: 10 millió forintot nyert (180 lakos!!) Honnan lesz önrésze??

3. Szokás szerint aránytalan a kistérségek támogatási (CEDE, TEKI, TEUT) volumene is:

Salgótarjáni kistérség (+ LEKI) 90 millió forint

Rétsági kistérség 46 millió forint (Rétság nélkül)

Pásztói kistérség 44 millió forint

Balassagyarmati kistérség 20 millió forint

4. Megdöbbentő a megítélt támogatások tartalmi preferáltsága:

Például a TEKI nógrádi támogatásai esetében:

- 39 település 44 pályázatából mindössze 8 település 9 pályázatát utasították el. Megdöbbentő, hogy a támogatott pályázatok egyharmadában, 11 pályázaton 70 millió forint értékben ítéltek meg ravatalozó és temető fejlesztéseket, ráadásként 7 pályázaton 50 millió forint értékben térfigyelő kamerákat az ország bűnözéstől legkevésbé sújtott megyéjében (pl: Jobbágyiban, Karancslapujtőn, Mihálygergén, Mátraszőlősön, Vizsláson).

- Az elutasított pályázatokon utak, járdák, oktatási és kulturális intézmények felújítását tartották feleslegesnek, míg ravatalozók és térfigyelő kamerák esetében senkit sem utasítottak vissza.

Méltánytalan, és a támogatások tartalma miatt felháborító, hogy Balassagyarmat négy intézményét (gimnáziumot, művelődési központot, könyvtárat és GAMESZt) magában foglaló OMKK balesetveszélyes tetőfelújítását utolsó alkalommal sem támogatták.

5. Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, az ÉMRT alelnöke a Tanács ülésén módosító javaslatot tett fenti méltánytalanságok orvoslására, ám javaslatát a döntő többségében kormányzati delegáltakból álló testület elutasította.

Csak reménykedni lehet abban, hogy ugyanez a Tanács az Uniós pályázatokon méltányosabb, a szakmai szempontokat és a társadalmi szükségleteket szem előtt tartó döntéseket hoz majd. Balassagyarmat, mint Nógrád megye második legnagyobb városa, Nyugat-Nógrád kulturális és gazdasági központja, 90 ezer lakost ellátó egészségügyi, oktatási és szolgáltató központ nem szenved újabb hátrányokat, amint azt szocialista nevű kormányok idején 59 éve kénytelen elviselni (legutóbb "kórház reform", M2 elhalasztás stb.).

Kapcsolódó elemek