Leállt a sümegi ruhagyár - felmondtak 240 dolgozónak
A zalaegerszegi ZAKO Rt. sümegi ruhagyárában 36 évi működés után végleg leállt a termelés, a gyár 240 dolgozója pénteken megkapta felmondólevelét.
Dátum: 2003-03-21 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:42.145838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bódis Ottó üzemvezető pénteken elmondta, hogy a dolgozók még a februári bérüket sem kapták meg. Hozzátette ugyanakkor, hogy a felszámoló biztos tájékoztatása szerint a bérgarancia-alapból rövidesen kifizetik a februári és márciusi béreket, és a dolgozók megkapják a felmondási időre járó pénzüket is.
A zalaegerszegi ZAKO Rt.-hez tartozó sümegi üzemben mostanáig női és férfi nadrágokat varrtak nyugat- és észak-európai piacokra.
Veszprém megyében a munkanélküliség Sümegen és környékén a legmagasabb, a ráta meghaladja a 10 százalékot, míg például Veszprémben és környékén 5,6 százalékos a mutató.
A korábban összesen 1200 főt foglalkoztató zalaegerszegi ZAKO Rt. tavaly decemberben jelentette be, hogy fizetésképtelen, és felszámolást kért a cégbíróságnál.
Az rt. vezérigazgatója akkor úgy nyilatkozott, hogy a cég 3-4 év alatt 1,5 milliárd forint adósságot halmozott fel, ugyanakkor a 2002. évi árbevétele 2,2 milliárd forint volt.
A cég több száz dolgozójától válik meg zalaegerszegi, lenti és sümegi gyárában.
MTI - fidesz.hu