Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány szavakban már fejleszt

A kisebbségi kormány által eddig bejelentett nagy ívű felsőoktatási fejlesztések alig váltak valóra - reagált Pokorni Zoltán fideszes szakpolitikus Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatójára.


Dátum: 2008-07-24 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:19.978614, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hét vidéki felsőoktatási intézmény közel 26,6 milliárd forintos fejlesztési forráshoz juthat a kormány szerdai döntése nyomán - hangzott el Gyurcsány Ferenc kormányfő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet az oktatási és a gazdasági miniszterrel közösen tartott.

Gyurcsány Ferenc kiemelte: Magyarország jövője az oktatásában, a felsőoktatásában van.

Ha Magyarország messzebbre és többre szeretne jutni középtávon, mint a régió többi országa, akkor az elmúlt egy évszázad egyik legátfogóbb felsőoktatási fejlesztési programját kell megvalósítani - hangsúlyozta, hozzátéve: a fejlesztések két szakaszban zajlanak.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter közölte, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként elsősorban olyan felsőoktatási pályázatokat támogatnak, amelyek döntően a műszaki, természettudományi és informatikai ismeretek oktatását segítik.

Hiller István oktatási miniszter azt hangsúlyozta, hogy a felsőoktatás átalakításának középpontjában a színvonal emelése áll.

Pokorni Zoltán, a Fidesz oktatáspolitikusa az elhangzottakra reagálva közölte: a kisebbségi kormány által eddig bejelentett nagy ívű felsőoktatási fejlesztések alig váltak valóra.

Az Orbán-kormány volt oktatási minisztere közleményében azt írta, hogy a Gyurcsány-kormányok minden eddiginél nehezebb helyzetbe hozták a felsőoktatást, mivel "több százmilliárd forinttal adósították el a főiskolákat és egyetemeket, semmit nem tettek az akkreditációs rendszer megújítása érdekében és mind a mai napig képtelenek voltak a jövőre induló mesterképzések felvételi rendszerének kidolgozására".

Az ellenzéki politikus szerint a megszorító intézkedések és a szociális válság olyan drámai mértékben növelték meg a családok terheit, hogy több tízezer fiatal esett el a diploma megszerzésének lehetőségétől, egy jobb, könnyebb élettől.

Pokorni Zoltán hangsúlyozta: a tandíj bevezetésének állandó lebegtetése és "a képzési szerkezet meggondolatlan átalakítása" miatt az elmúlt évtizedben soha ilyen kevesen nem jelentkeztek főiskolára és egyetemre, mint idén. Míg 2004-ben még 167 ezren, 2008-ban már mindössze 96 ezren kérték felvételüket valamely felsőoktatási intézménybe.

Kapcsolódó elemek