Fb-vizsgálatot kérnek a fideszes kurátorok
Az MTV Zrt. felügyelőbizottságához (fb) fordult a Nap-kelte szerződésének meghosszabbítása miatt pénteken a köztévé tulajdonosi jogait gyakorló közalapítvány kuratóriumi elnökségének a Fidesz által delegált három tagja és a KDNP delegáltja.
Dátum: 2008-07-25 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118106
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:34.238855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A négy kurátor annak kivizsgálását kérte, hogy sértik-e a Nap-kelte szerződésében foglaltak a Magyar Televízió (MTV) gazdasági érdekeit és közszolgálati feladatainak ellátását - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A kuratóriumi elnökség szerdai ülésén a testület "a szocialista, a szabad demokrata és az MDF-es delegáltak egyöntetű támogatásával engedélyezte", hogy két évvel meghosszabbítsák a december 31-én lejáró szerződést, a Fidesz és a KDNP kuratóriumi elnökségi delegáltjai azonban nemhogy ezt, de még a téma napirendre vételét sem támogatták - emlékeztettek a vizsgálat kezdeményezői.
"Az ülésre előterjesztett szerződéstervezet hemzsegett a formai és tartalmi hibáktól, valamint - megítélésünk szerint - nem segíti elő az MTV kiegyensúlyozott műsorszolgáltatását és az MTV számára gazdaságilag is előnytelen" - írta lépésük indoklásául Balogh László elnökhelyettes (KDNP), valamint a Fidesz által delegált Szabó László, Szabó Tibor és Ugron Gáspár Gábor.