Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarországnak erősebb európai integrációra van szüksége

Szájer József szerint Magyarországnak erősebb európai integráció az érdeke, és a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője úgy látja, egyre kevésbé tudjuk kihasználni az Európai Unió előnyeit, mert a kormányzati politika ezt ellehetetleníti.


Dátum: 2008-07-25 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:37.123634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese pénteken Balatonszárszón, a Fidesz ifjúsági tagozatának táborában mintegy 300 fiatal előtt tartott előadást.

Az MTI-nek Szájer József azt mondta, sokan úgy gondolják, hogy az Európai Unió azért nem jó Magyarországnak, mert a globalizációt közvetíti. Hozzátette: bár azt jóval hangsúlyosabbnak tartja, arról jóval kevesebben beszélnek arról, hogy éppen a globalizáció kedvezőtlen hatásainak megállításában lehetne a jelenleginél jobban használni az EU-t.

A fideszes politikus kiemelte: Magyarországnak olyan Európára van szüksége, amely cselekvőképes, ennek következtében olyan ügyekben, amelyekben az EU nem elég erős, a közös fellépés tudna segíteni. Szájer József példaként megemlítette a világkereskedelem kérdését, az unió területére érkező romlott vagy hibás áruk megállítását, a környezetvédelemben való közös fellépést, illetve az egyoldalú, Oroszországtól való energiafüggés ellensúlyozását.

Kapcsolódó elemek