Százmilliók az emberek zsebéből, feleslegesen
A kisebbségi kormány már a nehezebb időkre spájzol - jelentette ki Ágh Péter vasárnapi sajtótájékoztatóján az utóbbi idők felesleges kormányzati kiadásai kapcsán.
Dátum: 2008-07-27 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:46.474364, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ágh Péter felidézte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 3,3 milliárd, a Miniszterelnöki Hivatal 600 millió forintot költ kommunikációs kiadásokra, a kormányzati tevékenység reklámozására. Nemrég látott napvilágot az a hír is, hogy a kormányszóvivői portált 200 millió forintért készítették el. A Kormányszóvivői Iroda korábban közölte, hogy a portál elindulását nem előzte meg semmilyen igényfelmérés, hogy egyáltalán szükség van-e rá. A fideszes politikus feleslegesnek nevezte a portált, mert a kormányszóvivői tájékoztatókról eddig is több felületről lehetett információhoz jutni.
200 millió forint nem kis pénz - szögezte le a Fidesz országgyűlési képviselője, hozzátéve: szociális válság idején, mikor az élelmiszerárak egyre magasabbak, egy ekkora kiadás felborzolhatja a kedélyeket. A Fidelitas ügyvezető alelnöke kiemelte: számos szakértői honlap készített becslést, melyek azt bizonyították, hogy a 200 millió forint töredékéből is el lehetett volna készíteni egy hasonló portált.
Ha megnézzük a kormányszóvivői portál beszállítóit, akkor találkozhatunk Honti Pállal, Gyurcsány Ferenc egyik korábbi üzlettársával, akinek résztulajdonában lévő Digital Natives Kft. 9 millió forintos megbízást kapott ebben az ügyben. Ágh Péter emlékeztetett: a Honti Pál nevével fémjelzett cégek korábban is kaptak állami megbízásokat. A tanulmányokra vonatkozó állami megrendelések kapcsán is látható, hogy számos MSZP-közeli "szakember" kapott megbízást. Baráth Etele fiának nevével fémjelzett vállalkozás is többszáz millió forint értékben kapott kommunikációs megbízást - sorolta a politikus. Kijelenthető, hogy a kisebbségi kormány spájzolást végez a nehezebb időkre - szögezte le Ágh Péter.
A politikus bemutatta azt az internetes oldalt, amit a kormányszóvivő.hu oldalhoz hasonló tartalmakkal készítettek el, csak éppen 0 forintért, így is demonstrálva, hogy felelslegesesn költött ennyi pénzt a kormány az adófizetők pénzéből.