Megyék a Nemzetiben programsorozat
Hajdú-Bihar megye lesz az első, amely bemutatkozhat Budapesten a Nemzeti Színházban, a "Megyejárás" elnevezésű program keretében. A Nemzeti Színház pénteken azt közölte, hogy a 2003/2004-es évadtól kezdődően kiemelt figyelmet fordít a vidékkel való kapcsolat kiépítésére. Ezt a célt szolgálja a két évadra tervezett "Megyejárás" elnevezésű program.
Dátum: 2003-03-21 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:43.242091, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyula Ferencné, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke ennek kapcsán elmondta: a program részleteiről éppen e napon egyeztettek Debrecenben a megye, a város és a színház vezetői.
Kiemelte: Jordán Tamás főigazgató olyan programtervezetet terjesztett elő, amelyben örömmel vesz részt Hajdú-Bihar.
Az alelnök elmondása szerint a program bevezetéseként nyár végén egy ekhós szekéren mutatja be a Nemzeti Színház szeptemberi programkínálatát Debrecenben, miközben kiállítást is rendeznek a cívisvárosban a nemzeti teátrumról.
- Ezt követi majd szeptemberben egy péntektől vasárnapig tartó hosszú hétvége, olyan háromnapos gálaműsor a Nemzetiben, amelynek keretében bemutatkozik Hajdú-Bihar és Debrecen színházművészete, képzőművészeti élete és népművészete - tette hozzá.
Megállapodtak abban is, hogy a Nemzeti Színház szeptemberi produkciói közül kettőt kiválasztanak. Az egyikre a kistelepülések lakói közül 750 személyt, köztük 150 gyermeket különvonat visz majd a fővárosba, akik nemcsak térítésmentesen utazhatnak, hanem ingyenesen tekinthetik meg a Nemzeti produkcióját is - mondta.
Hozzátette: ezen túlmenően lesz egy "félpénzes program" is, amelynek során a vonatozást, a taxiköltséget, a színházjegyet és a szálláshelyet 50 százalékos kedvezménnyel kapják majd az érdeklődők.
Gyula Ferencné közölte azt is: május 31-ig véglegesítik, milyen művészeti csoportok és alkotók vesznek részt a "Nemzeti hétvégén" Hajdú-Bihar megyéből.
MTI - fidesz.hu