Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lobbiérdekeket szolgál az SPS-rendszer bevezetése

A Fidesz szerint a kormány a hozzá közel álló tsz-lobbi érdekében, e kör vagyonfelhalmozásának elősegítésére akarja bevezetni az SPS-rendszert - mondta az MTI-nek az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának fideszes elnöke hétfőn azt követően, hogy az agrárminiszter bejelentette: Magyarországon jövőre át kell térni az Egységes Mezőgazdasági Támogatási Rendszerre, az SPS-re.


Dátum: 2008-07-28 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118194
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:04:59.874196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szerint a kormány a hozzá közel álló lobbicsoport, a tsz-lobbi érdekében kívánja bevezetni az SPS rendszer. Így több mint hárommillió hektár föld támogatási jogosultságát kapnának meg a bérlők, vagyis a volt tsz-ek, a mai agrárlobbi tulajdonában lévő kft.-k, rt.-k - mondta Font Sándor, aki szerint e kör így nagymértékű tőkefelhalmozást tud elérni a földtulajdonosok kárára.

Font Sándor pártja álláspontját tolmácsolva azt mondta: ha Gráf József kezdeményezi az Egységes Mezőgazdasági Támogatási Rendszer bevezetését, akkor ezért az agrárminisztert súlyos felelősség terheli.

Indoklásként a politikus elmondta: a rendszer bevezetése 1,8 millió olyan földtulajdonos vagyoni kifosztását eredményezi, akik bérbe adták termőföldjüket. A rendszer lényege ugyanis az, hogy a bázisévnek tekintett 2006-os esztendőben bérlőként művelt földterület után járó támogatási jogosultságot az akkori bérlő akkor is birtokolja, ha bérleti szerződése lejárt. Hozzátette: a tulajdonos ugyan visszakapja termőföldjét, ám a támogatás nélkül. Ez azt fogja eredményezni, hogy ezek a földek elértéktelenednek, hiszen azt sem eladni, sem bérbe adni, sem gazdaságosan megművelni nem lehet.

A politikus emlékeztetett: ezt a rendszert az EU akkor vezette be, amikor mezőgazdasági túltermelés volt, és a termelés visszafogása volt a cél. A túltermelés azonban mára megszűnt, sőt mindenki a termelés növelésére akar ösztönözni - jegyezte meg a politikus. Mint mondta, ezzel magyarázható, hogy az unió az eredetileg SPS kötelező bevezetésének eredetileg 2011-es időpontját 2013-ra halasztotta.

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter azzal érvelt az új mezőgazdasági támogatási rendszer mellett az SPS bevezetését támogató szervezetek hétfői budapesti konferenciáján, hogy az a magyar gazdálkodók számára kedvezőbb, kiszámíthatóbb támogatást, forrásokat jelent 2013-ig, mint az eddigi rendszer.

A miniszter leszögezte: az SPS bevezetése nem politikai, hanem gazdasági kérdés, mivel az új szisztéma egyszerűbbé és átláthatóbbá, valamint stabilabbá teszi a gazdálkodók számára a forrásokhoz való hozzájutást.

A miniszteri tájékoztatót követően 15 szakmai és érdekképviseleti szervezet nyilatkozatot írt alá annak támogatására, hogy az SPS-rendszert 2009-től vezessék be Magyarországon.

Kapcsolódó elemek