Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gráf József intézkedését szorgalmazza a Magosz almaügyben

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter beavatkozását kéri a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz), hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében kialakult helyzet mielőbb rendeződjék.


Dátum: 2008-07-28 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:00.189334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterhez írt levelet Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója írta alá, és juttatta el hétfőn az MTI-hez.

Ebben a szövetségi igazgató emlékezteti az agrártárca vezetőjét, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye területén működő gazdakörök július 21-én Balkányban felhívást fogalmaztak meg a megye területén működő felvásárlók és feldolgozók számára, hogy határozzák meg az ipari alma, vagyis a léalma várható árát.

A felhívás lényege, hogy a felhívást támogató gazdaköri tagok, továbbá a megye gyümölcstermesztői okulva az elmúlt időszak során kirobbant "gyümölcs-árháborúból" egyeztetni kívánnak az árakat meghatározó feldolgozókkal és felvásárlókkal.

A felhíváshoz a megye gyümölcstermelőinek jelentős része csatlakozott, sőt Heves és Nógrád megye gyümölcstermesztői is csatlakoztak.

Az ipari alma 20-25 forintos kilónkénti önköltség mellett, 30-40 forint közötti nettó értékesítési ár biztosítaná azt a 30-50 százalékos költség arányos jövedelmezőséget, amit már elfogadhatónak tekintenének - jelzi a levél a gazdálkodók által kívánatosnak tartott elérendő célt.

"A miniszter úr segítéségét abban kérik a termelők, hogy mint az agrártárca első embere, ültesse egy asztalhoz a termelők és a feldolgozók képviselőit, annak a reményében, hogy ezen egyeztetések eredményesek lesznek, és a gazdák tisztességes áron tudják értékesíteni az ipari almát" - tartalmazza a Gráf Józsefnek írt Magosz-levél.

Korábban az agrártárca hasonló ügyekben többször is nyilvánvalóvá tette, hogy a konkrét piaci folyamatokba nem kíván beavatkozni, mert az nem feladata. Abban azonban a szakminisztérium mindig kész volt segíteni az ágazat szereplőit, hogy a vitás kérdésekben egyetértésre jussanak, és megoldást találjanak a problémákra.

Kapcsolódó elemek