Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány hülyének nézi az embereket

A Kormányzati Negyeddel kapcsolatos befektetés teljes egészében megtérült, az elszámolás mérlege pozitív - olvasható abban az előterjesztésben, amelyet a pénzügyminiszter készített a kormány részére a Kormányzati Negyeddel kapcsolatos elszámolásról.


Dátum: 2008-07-28 18:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118197
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:00.805254, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kisebbségi kormány 10 milliárd forintot költött el egy meg nem valósult luxusberuházásra, 20 millió forinttal tüntették ki a felelősöket, most pedig azt állítják, hogy ez az egész ügy nyereséges volt - emlékeztet közleményében Cser-Palkovics András.

A Fidesz helyettes szóvivője rámutat, hogy "most jött el a pillanat, amikor ki kell mondani: a kormány hülyének nézi az embereket". Mint fogalmaz, ez az eset is világosan mutatja: mindenképp szükség van a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozására, ahol senki nem kerülheti el a valós elszámolási kötelezettséget.

Kapcsolódó elemek