Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chirac nem támogatna egy újabb BT-határozatot

A francia államfő közölte, hogy nem ért egyet azzal a javaslattal, amely szerint Irak háború utáni helyzetéről az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy újabb határozatban kellene rendelkezni.


Dátum: 2003-03-21 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:44.239270, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brüsszeli EU-csúcsot záró munkaebéd utáni sajtóértekezletén Jacques Chirac úgy vélekedett, hogy egy ilyen megoldás az amerikai-brit intervenció utólagos igazolására, illetve törvényesítésére szolgálna. Franciaország ezt nem tudná elfogadni, mint ahogy azt sem, hogy ezzel az amerikaiaknak és a briteknek adják a közigazgatási hatalmat Irakban - jelentette ki.

Közölte, hogy az egynapos csúcs Iraknak szentelt részében a tizenötök "gazdasági értelemben" nem foglalkoztak a háború utáni újjáépítés kérdéseivel. Azok a nyilatkozatok, amelyek másra engedtek következtetni - például Tony Blair brit kormányfő ezzel kapcsolatos kijelentései - Chirac szerint minden bizonnyal a politikai értelemben vett újjáépítésre vonatkoztak.

Chirac elmondta, hogy a csúcs második napján négyszemközti megbeszélést folytatott Blairrel a két ország között Irak ügyében támadt nézeteltérésekről. Közölte vele, hogy Franciaország nem a brit kormánnyal szemben fogalmazott meg bírálatokat, hanem elvi álláspontja volt és van a válságról, amitől nem is kíván tágítani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy valamiféle ellenfélként kezelné Nagy-Britanniát.

Az utalások arra vonatkoztak, hogy közvetlenül a fegyveres konfliktus kirobbanása előtt a brit vezetők élesen bírálták Franciaországot, amiért az ENSZ BT-ben megakadályozta egy újabb határozat elfogadását, s ezzel gyakorlatilag rá hárították a felelősséget a diplomáciai erőfeszítések kudarcáért. Francia részről ezt erősen sérelmezték, s közölték, nem tartják méltónak az ilyen megnyilvánulásokat egy olyan ország részéről, amellyel baráti és partneri kapcsolatban vannak.

A csúcson már az enyhülés jele volt, hogy a francia államfő személyesen fejezte ki részvétét Blairnek a konfliktus első brit áldozatainak halála miatt, bár Chirac ezt magától értetődő gesztusnak nevezte.

A brit-francia nézeteltérésekről úgy vélekedett, hogy az európai integráció fejlődésének útja soha nem volt egyenes, mindig voltak kitérők és balesetek. A lényeg azonban a fejlődés, amely ennek ellenére is folyamatos maradt, ezért továbbra sem a bírálatok és a sérelmek gyűjtögetésével kellene foglalkozni.

Chirac azzal sem értett egyet, hogy az Irakban kirobbant háború az európai diplomácia kudarca is lenne. Szerinte egyszerűen arról volt szó, hogy a tagországok egy - kisebbségben lévő - része kiállt az Egyesült Államok mellett. Bárhogyan alakuljon is azonban továbbiakban a konfliktus, és bármi legyen is a kimenetele, a lezárulása utáni helyzet kezelését mindenképpen az ENSZ kezébe kell adni, az EU-tagországoknak pedig legalább az ezzel kapcsolatos elvekben egyet kell érteniük - fűzte hozzá.

Az elnök közölte, hogy a belga kormányfő javaslatára Belgium, Franciaország és Németország két-három hét múlva védelmi kérdéseknek szentelt csúcstalálkozót tart. A kezdeményezés abból a közös hozzájárulásból ered, amelyet a három ország az Európa jövőjével foglalkozó konventben terjesztett elő védelmi ügyekben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek