Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megvásárolja Tatabánya a fűtőerőművet

A tatabányai fűtőerőmű működtetéséről a továbbiakban közösen tárgyal majd a megyeszékhely önkormányzata és az ELMIB Energetikai Zrt. - mondta el Schmidt Csaba alpolgármester abból az alkalomból, hogy az önkormányzat mellett az ELMIB Energetikai Zrt. is aláírta az Erőmű megvásárolásával kapcsolatos szándéknyilatkozatot.


Dátum: 2008-07-29 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:11.197700, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szándéknyilatkozat megtétele után - a megfelelő eljárások lefolytatásával - az év végéig városi tulajdonba kerülhet a fűtőerőmű, és így a továbbiakban az önkormányzat a konzorciális partnerrel közösen döntheti el, hogy annak működtetése a jelenlegi szervezeti formában, vagy más módon történjen. Az ELMIB az országban több helyen végez hőtermelést, távhőszolgáltatást és villamosenergia-termelést, többek között ezért is esett rájuk a választás. Mint ismeretes, Bencsik János polgármester már öt éve szorgalmazta az erőműben való városi tulajdonszerzést, de a megyeszékhely szocialista többségű képviselőtestülete csak egy idei évi döntés értelmében nyilvánította ki szándékát a Tatabányai Fűtőerőmű Kft. megvásárlására. 2003-ban a városnak már lehetősége lett volna az 51 százalékos tulajdonszerzése, amit akkor a közgyűlés nem támogatott. A Tatabányai Erőmű Kft. négyéves működése bebizonyította, hogy a 2003-ban született döntést felül kell vizsgálni, hiszen az elmúlt három évben a összesen több mint 1,2 milliárd forint osztalékot fizetett a Tatabányai Erőmű Kft. hitelei törlesztése mellett.

A város a jelenlegi tulajdonos Magyar Villamos Művektől ötvenegy, az ELMIB pedig negyvenkilenc százalékos tulajdonrészt kíván szerezni. Az önkormányzat döntésének hátterében gazdasági okok állnak, hiszen Tatabányán harmincezer háztartásából huszonkétezerben van távfűtés, amelynek költségei az egyik legjelentősebb kiadást jelentik a családi költségvetésben. A város kezdeményezése, az erőmű működtetésére irányul, hogy a megyeszékhely meghatározó szerephez jusson a tatabányai távhő árakat döntően meghatározó hő előállításban - hangsúlyozta az alpolgármester.

Kapcsolódó elemek