Felújítják a győri városháza előtti teret
Elkezdték a győri városháza előtti dísztér felújítását - jelentette be Borkai Zsolt polgármester kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-07-29 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:12.109837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Borkai elmondta: ezt a beruházást a győriek megérdemlik és igénylik, hiszen a feltöredezett aszfaltburkolat nem méltó a városhoz. Németh Zoltán, a projektért felelős alpolgármester az MTI-vel közölte: a teret a város 100 százalékos tulajdonában lévő Győri Kommunális Szolgáltató Kft. (Komszol) újítja fel. A közgyűlés az előzetes számítások szerint 160 millió forintot szavazott meg a költségekre, de a Komszol 120 millió forintra árazta be a munkát. Így lehetővé vált a zöldfelületek rehabilitációja is, ami plusz 20 millió forintból valósul meg. Az összes költség tehát 140 millió, vagyis 20 milliót megtakarítottak.
Az alpolgármester szerint sikerült az Olaszországból szállított térkő árából sikerült csaknem
30 százalékot lealkudniuk. A burkolt felület 2.025 négyzetméter, ezt borítja majd a 12 kamionnyi nagy teherbírású gránit, melynek egyhangúságát bordó csíkok törik meg. A zöldfelületekből barokk látványparkot alakítanak ki, ehhez 2.256 darab buxust, 385 darab díszcserjét, 39 darab oszlopos és kúszó fenyőt, négy magnóliát és juhart, s 540 darab évelő cserepes növényt helyeznek el. A tér dísze lesz két kárpátaljai ezüstfenyő is. A munkák egy része már elkezdődött, a díszburkolat lerakását augusztus 10-e és 15-e körül kezdik meg. A kivitelezés várhatóan október közepén fejeződik be.