Stílusváltás a Veszprémi Petőfi Színházban
Új művészi elképzelések jegyében készül a következő évadra a Veszprémi Petőfi Színház, amely már elkészítette 2003/2004-es műsortervét - derült ki a pénteki társulati ülést követő sajtótájékoztatón, amelyen Kolti Helga igazgatónő számolt be a színtársulat terveiről.
Dátum: 2003-03-21 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:08:44.534830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Az irányvonalváltás előzménye, hogy a veszprémi közönség nem tartotta jónak a Tömöry Péter által fémjelzett műsorpolitikát. Az elmúlt két évadra a kísérleti jelleg volt a jellemző, több előadásunk jelentős szakmai sikert aratott, de a közönség egy része elpártolt tőlünk - jelentette ki a színház igazgatója.
E két évadban 1800 felnőtt bérletet nem újítottak meg, s ezt nem pótolta az 1000 - elsősorban ifjúsági - új bérletes.
Az idei évadban egyedül a Kölyök című musicalt játsszák telt házzal, a többi darab előadásai fél-háromnegyed házzal mennek, a jegyváltás pedig összességében 10 százalékkal csökkent - összegezte Kolti Helga.
A nézetkülönbség nyomán Tömöry Péter távozott a társulattól, január 1-től pedig ideiglenesen a művészeti vezetői teendőket is az igazgató látja el.
- Új művészeti modellt hozunk létre. A társulat összetétele kialakult, nagy mozgás nem történt, a vendégművészek és a szakma megítélése kedvező a Veszprémi Petőfi Színházról - fogalmazott a társulat vezetője.
A bakonyi megyeszékhely kőszínházának gazdasági helyzete annak ellenére stabil, hogy nem kapták meg az önkormányzatoktól az igényelt összeget, s még ilyen körülmények között is 30 százalékkal sikerült emelni a társulat tagjainak a fizetését - hangzott el a sajtótájékoztatón.
A következő évadban Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn, Scarnacci-Tarabusi: Kaviár és lencse, Shakespeare: Makrancos hölgy, Németh László: Galilei, valamint Várkonyi - Miklós: Sztárcsinálók című művének bemutatóját láthatja a veszprémi közönség, s természetesen lesz gyermekeknek szóló premier is.
A Latinovits Zoltán Játékszín műsorterve ezután születik meg; a veszprémiek elképzelése szerint más, elsősorban fővárosi társulatokkal közösen állítanának színre kamaradarabokat, amelyeket a velük együttműködő együttesek színházaiban, így Budapesten is előadnának.
MTI - fidesz.hu