Visszatér a politikai életbe a fideszes Horváth László
A Fidesz első embere, Orbán Viktor június végén a választókerületi tanács többségének javaslata alapján Horváth Lászlót nevezte ki pétervásárai választókerületi elnöknek.
Dátum: 2008-07-29 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=118246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:05:15.339338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Horváth László neve korántsem ismeretlen a közéletben: 1990-től 2006-ig aktívan politizált, három cikluson keresztül volt országgyűlési képviselő, 2002-ig Heves megyei Fidesz-elnök, korábban országos pártigazgató.
- 2006-ban nem indultam újra a parlamenti választásokon, akkor úgy éreztem, elég volt az addig eltelt tizenhat esztendő - mondta érdeklődésünkre Horváth László. - A "politikamentes időben" két sikeres évet tudhatok magam mögött, az Egyesült Arab Emirátusokban turisztikai, üzleti tanácsadással foglalkozom. Az idei év elején váratlanul ért a megkeresés a párt részéről, ám végül több hónapos gondolkodás után igent mondtam a felkérésre. Az igazat megvallva már hiányzott is a közéleti tevékenység. Pusztán a politikai pozícióért nem vállaltam volna, az nem jelent elég motivációt, az egzisztenciális biztonságom enélkül is megvan. Viszont a megszerzett tapasztalatot, a tudást szeretném hasznosítani, szeretnék a hasznára válni a helyi közösségnek, a hátrányos helyzetű térségek közé tartozó pétervásárai körzetnek. Bőven van teendő most, amikor nagyon megcsappant a politika iránti bizalom. Első lépésként, egy négy helyszínből álló konzultációs rendezvénysorozatot indítok útjára, ahol találkozom a választókerület fidesz tagjaival és a polgári oldal jeles képviselőivel. Fontosnak tartom a személyes kapcsolatotokat, amire a jövőbeli munkám folyamán is nagy hangsúlyt fektetek. Ennek szellemében rövidesen megnyitunk Verpeléten egy fidesz irodát, melyet terveim szerint még két másik követ, valamint létrehozunk egy internetes honlapot.
Horváth mandátuma egy esztendőre szól. Ez természetesen meghosszabbítható, amennyiben eredményesen elvégzi elsődleges feladatát, ami a választókerület Fidesz-szervezeteinek, a működési infrastruktúrának a megerősítését, a választási felkészítést jelenti. A tervek között szerepel egyebek mellett a térség aktív önkormányzati politikusaiból egy önkormányzati tanácsadó testület felállítása, s egy saját internetes oldalon is elkezdtek már dolgozni. Ismeretes, hogy a Fideszben a választókerületi elnöki tisztség rendszerint egyúttal az egyéni parlamenti képviselőjelölti pozíciót is jelenti. Horváth László erre egyelőre nem kívánt kitérni. Annyi azonban alighanem megelőlegezhető, hogy ha egy év múlva meghosszabbítják a mandátumát, ő lesz a megyei 2-es számú, pétervásárai körzet jelenlegi honatyája, Sós Tamás (MSZP) megyei közgyűlési elnök fő vetélytársa a következő országgyűlési választáson.